14.fejezet

- Megnézhetnénk az irataikat?
A nő úgy érezte minden vér kifut az arcából. A hasában erőteljes mozgolódás támadt, simogatással próbálta megnyugtatni kisbabáját - és saját magát is -, miközben a bátyja a farzsebéből előhúzta az útlevelét.
A rendőr sokáig nézte, majd visszanyújtotta Brandonnak. - És az Öné, kisasszony?
- Az enyém... a szobában van - vágta ki magát. Már csak abban bízott, hogy nem akarják minden áron megnézni. - Talán valami gond van?
- Miért utaztak az államokba?
- Egy családi barátunkat látogattuk meg.
- Sokáig maradnak?
- Ma utazunk haza, a húgomat nagyon megviselte az utunk. Esetleg megszegtünk valami szabályt, biztos urak? - Elisabeth - nek el kellett ismernie, Brandon tehetséges színész. - Mert akkor komolyan nem direkt volt!
A másik rendőr előhúzott az egyik zsebéből egy papírlapot, majd felmutatta nekik. - Bejelentés érkezett Önökre, ezt a családot keressük.
A nőben szó szerint megállt egy pillanatra az ütő is, ahogy meglátta az esküvői családi fotót.
- Ó, igen, láttuk a hírekben. És mi kik is lennénk? - kérdezte Brandon sajnálkozó hangon. Arcizma sem rándult, hangszíne tökéletes volt. Húga mégis látott valamit a szemében. Egy villanást, valamit, amiről úgy gondolta, a látszat csal. A férfinak igenis hatalmas erőfeszítésébe kerül folyékonyan hazudnia arról, hogy semmit sem tud az eltűnt Cullen családról.
- A fiatal házaspárról érkezett a bejelentés.
A rendőr hangja visszarántotta a külvilágba.
- És a biztos urak gondolják, hogy belefértem volna egy olyan ruhába?
Elisabeth kérdésére a két rendőr végigmérte a pocakját, majd elmosolyodtak.
- Persze, hogy nem. Elnézést, hogy feltartóztattuk Önöket!
- Nem látták őket azért?
- Sajnálom, de nem - rázta a fejét Brandon.
- Menjünk fel, elment az étvágyam - motyogta a kismama, amint hallótávolságon kívülre kerültek a rendőrök. A férfi bólintott. Elisabeth a karjába kapaszkodva sétált, majd besegítette az ágyba. Hideg vízzel átitatott egy törölközőt. Amint leült mellé, a húga könnyei előszöktek a szeméből. Megemelte a fejét, a törölközőt pedig a tarkója alá hajtogatta, hogy lecsillapítsa szédülését.
- Ügyes voltál! - dicsérte meg és komolyan is gondolta. Nem hitte volna, hogy csuklóból végigasszisztálja a beszélgetést.
- Köszön... Aú - szisszent fel Elisabeth. Kezét hasa fájó pontjához kapta.
- Mi a baj?
- Rúgott... egyet. - Lassan engedte ki a tüdejében rekedt levegőt. - Egy kis karate bajnok a fiúcska.
Brandon kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Ha lehunyom a szemem, mindig egy kis Edwardot látok ragyogó zöld szemekkel - vallotta be fülig pirulva.
- Edward? Ez most komoly? Nem lehetne valami más? - kérdezte a vámpír megrökönyödve, mégis nevetve.
- Mi bajod az Edwarddal? Szerintem szép név! De egyébként az Edward Jacobra gondoltam, így lehetne EJ.
- Feltétlenül muszáj a világ legmazochistább vámpírjáról és egy bűzlő kutyáról elnevezned a gyerekedet, Be... Elisabeth?!
- Csak kritizálni tudsz vagy van ötleted is? Nekem kifejezetten tetszik még a Seth is. Vagy a Sam. És az Emmett Mike - hoz mit szólsz?
Brandon a szemét forgatta a képtelen választékon. Sejtette, hogy húga csak cukkolja - Vagy hogyan is mondják manapság? Ja igen, az agyát húzza - az utóbbi nevekkel. És ebben meg is erősítette a 32 fogas vigyorgásával.
- Apád minden tekintetben nagyszerű ember. Mit szólnál például a Charles - hoz?
Elisabeth mosolya azon nyomban lehervadt, ahogy emlékezetébe idéződött Charlie és Renée. De azért ízlelgette, rakosgatta a neveket. Majd komoly hangon szólalt meg.
- Charles Anthony Masen Cullen, adózva nagyapja példás élete előtt.
Brandon biztatóul kezébe vette a nő vékony kézfejét és enyhén szorított rajta. Húga két családot is, és a barátait is elvesztette.
- Egyébként ha már a neveknél tartunk... Eléggé furcsa ilyen hosszú nevet a számra venni, miközben régen annyira ragaszkodtál a becenevedhez. Mit szólnál a Beth - hez? Még hasonlít is a régihez... - Elnézve a húga tekintetét azonban gyorsan hozzátette: - De ha nem akarod...
- Nem, igazad van, az Elisabeth tényleg zavaróan hosszú.
A nő kihúzta kezét a bátyjáéból és körkörösen simogatni kezdte a hasát. A kisbabája nyugodtan mocorgott. Melegség töltötte meg a szívét.
- Tudod, mi Phoenix - ben tanultunk világtörténelmet is. Egyszer esszét kellett írnunk az európai főméltóságokról. Én Elisabeth von Wittelsbach - ot kaptam.
Brandon gondolkodás közben összeráncolta a homlokát. - Az osztrák császárnét az 1800 - as évekből? - Húga bólintott, mire szélesen elmosolyodott. - Szóval Sissy.
A nő zavartan vállat vont.
- Nekem mindig is tetszett... És te? Megmaradsz az... ühm... Brandonnál? Vagy mit szólnál a Brandy - hez?
Sissy szerette volna megtréfálni újdonsült bátyját, de alig néhány másodpercig bírta csak ki nevetés nélkül. Brandon a fejét rázta, de vele együtt nevetett, miközben a szobához tartozó telefonhoz lépett.
- Kit hívsz?
- A repteret - felelte, s leült a kis asztalra. Sokáig várakoztatták, percek teltek el, mire gy mosolygós női hang szólt hozzá.
- Jó napot kívánok! Ön a Chicagói O'Hare Nemzetközi Repülőteret hívta. Miben lehetek a segítségére?
- Két első osztályra szóló jegyet szeretnék foglalni egy ma esti járatra Kanadába, Torontóba.
- Egy pillanat türelmét kérném... - Miközben várt, Sissy bekapcsolta, s halkra állította a tv - t. - Még pont két hely van a 18 órási járatra. Megfelelő?
- Esetleg pár órával későbbi?
- Nos, két járat indul még az éjszaka folyamán. Az egyik 21 óra negyvenöt perckor, a másik 1 óra harminc perckor. Mindkettőn bőven akad még hely. Melyiket választja?
- A háromnegyed tízes jó lesz. Brandon White névre kérném őket - majd lebetűzte a nevét.
- Rendben, este nyolcig átveheti a beszállókártyákat bármelyik pénztárunknál. Köszönjük, hogy minket választott! Viszhall!
A vámpír a helyére tette a kagylót, majd az asztalon ülve hallgatta végig újra a híreket. Mikor szóba került a Cullen família nyomtalan eltűnése és húga könnyei potyogni kezdtek, inkább kikapcsolta a készüléket. Pakolni kezdett. Képtelen volt rá, hogy vigaszt nyújtson, mikor ő maga is zokogva fulladozna, ha képes lenne rá. Hiszen hetek óta nem tud semmit a családjukról. Hol van a felesége? Él még egyáltalán? - üvöltött dühösen a gondolat a fejében. Teljes erejéből a fürdő ajtajának vágta a pólót, amit pont összehajtott. Ő tehet erről az egészről. Miért is hagyta, hogy különváljanak?! Morogva a hosszú sörényébe túrt. Hogy rekedne bent az égő palotájában a Volturi! Mégis mi a bánatot képzelt Aro?! Caius már megint teletömte a fejét az üldözési mániájával? Vagy elhagyta a maradék józan esze is? Irracionális vádak alapján hadjáratot indít... Ez egy eszement barom!
Lehunyta a szemét. Muszáj lenyugodnia. Most nem borulhat ki! A célra kell összpontosítania. Az a feladata, hogy most összekészítse a poggyászukat és innen Torontóba, onnét pedig Winnipegbe utazzanak. Megesküdött az öccsének, hogy vigyáz a feleségére - és most már a fiára is -, míg Edward, ha tud, Alice - re. Muszáj lenyugodnia, hogy betarthassa az ígéretét! Ezt a maximum két - három napot már kibírja, ha idáig eljutott. Holnap délre Winnipegbe érnek és találkozhatnak végre a családjukkal. Aztán ha megszületik a kis vasgyúró, eltűnnek valami biztonságos helyre, amíg elég erejük nem lesz ellencsapást mérni. Mert ezt nem úszhatja meg a Volturi szárazon! Úgy fognak szenvedni, akárcsak ők ezekben a hetekben. És ha már eléggé kiborultak a meneküléstől, levadássza őket. Arot fogja legutoljára hagyni, hogy kellőképpen megbosszulja, amiért tönkretette a nyugodt, boldog életüket.
- Meglehet ezt valaha szokni, Jasp... Brandon?
A férfi felnyitotta a szemeit, sóhajtott, de nem fordult meg.
- Mit?
- Ezt... A veszteséget... Hogy más embernek adjuk ki magunkat, mint akik vagyunk... Mindent - érkezett az akadozó felelet a háta mögül.
- Nem, soha... De az élet megy tovább attól függetlenül is, hogy gondunk van. Egyszerűen annyi minden kerül rá, hogy elfelejtesz foglalkozni vele. - Mélyet sóhajtott. - Ha túl sokáig élünk más emberként, azzá is fogunk válni.
- Mindig is rossz színésznő voltam. Edward - elcsuklott a hangja - mellett ragadt rám valami, de...
- Ma ügyes voltál, nyugodj meg. Legközelebb is az leszel... Gondolom ismered a mondást: szükség törvényt bont.

13.fejezet

A férfi a hajába túrva könyökölt a térdére. Szíve szerint elkáromkodta volna magát, de nem akarta beszéddel megzavarni a nő édes álmait. Az orrnyergét masszírozta. Bízott benne, hogy minden gond nélkül kijutnak az államokból. Bella napról napra rosszabbul viselte a terhességét, s ahogy elnézte látványos ütemben kigömbölyödött pocakját, úgy számolta, hogy körülbelül másfél hét múltára esedékes a szülés. De mint négy nappal ezelőtt, még most sem tudta, hogy hogyan menthetné meg húgát attól, hogy a vámpírbébi megölje. És ugyan az utóbbi napok nagy részét információ - szerzéssel töltötte az emberi terhességekről, illetve a szülés lefolyásáról, nem lehetett biztos abban, hogy van másfél hete felkészíteni Bellát a lehetséges végkimenetelre. Azt pedig száz százalékosan tudta, hogy a magzat ki fogja magát rágni a méhből és nem a szülőcsatornán küzdi át magát. Ezt mégis hogy asszisztálja végig?
" Most mégis mit csináljak veled és édesanyáddal? " - kérdezte gondolatban Bella hasát szuggerálva, de feleletet persze nem kapott. Ezúttal még Látomás Alice - től sem, ahogy elnevezte felesége hangján játszódó hallucinációit. " Na jó, tényleg kezdek megőrülni " - dörzsölte meg az arcát.
Nagyot sóhajtva lépett egyik bőröndjéhez. Arrébb tett egy táskányi babaholmit - amiből húga mostanában rengeteget vásárolt -, hogy hozzáférjen a neszesszeréhez.
Egy jó dolog azért volt ebben az egészben. Bella valahogy sokkal kiegyensúlyozottabb lett lelkileg, miután képes volt végre elhinni a baba jöttének hírét. Jasper megkönnyebbült a nő boldogságát látva, de bármennyire is szeretett volna, nem tudott vele együtt örülni. Az állapotosság miatt csak még inkább hiányolta a családjukat. Főleg Alice - t és Carlisle - t. Az ő kis manója megjósolhatta volna, hogy milyen lefolyású lesz a terhesség. Tényleg, láthatta érkezni a babát? Edward már tudhat róla, hogy hamarosan apuka lesz? És Carlisle pedig tudott volna mit kezdeni Bella egyre gyengülő egészségi állapotával. Meg azzal a bizonyos szüléssel is. Mégiscsak orvos. S az önuralma sem elhanyagolható tényező. Ő hamarabb végezni fog Bellával, minthogy a magzat meglátná a kinti világot.
A puha anyag recsegve adta meg magát, miközben Jasper magatehetetlen dühében ökölbe zárta kezeit. A törölköző maradványai a földre hullottak. Nem bírta elviselni a tudatot, hogy húgává fogadott sógornője az ő hibájából meghaljon. Valamit ki kell találnia nagyon sürgősen!
- Régen mindenkin csak izom volt?
A férfi meglepődve fordult a hang irányába, miután a romokat eltakarítva kilépett a fürdőből. Bella álmos szemekkel méregette csupasz felsőtestét. Zavartan megköszörülte a torkát, miközben egy ingért kutatott.
- Nem értem, mire gondolsz - jegyezte meg óvatosan.
- Hát, te is tiszta izom vagy, Edward is, gondolom Emmett sem a hájrétege miatt a legerősebb...
Jasper felnevetett, mire a nő mérgesen és értetlenül meredt rá. Nem szerette, ha kinevetik egy kérdés miatt, de úgy tűnt, a férfi igazán szórakoztatónak találta.
- Képzelj el egy csupa zsír, 150 kg - os vámpírt vadászni - kezdett magyarázni kuncogva. - Az átváltozás során bekövetkező regenerációs folyamat mindenre kitér, így többek közt elpusztítja a felesleget. Ez nem csak esztétikailag fontos egy élragadozónak, hiszen a testünk már önmagában egy csali, hanem azért is, hogy elősegítse az akadálytalan izommunkát. De hogy a kérdésedre válaszoljak, nem. Az én időmben az idősödő urak majdhogynem versenyeztek a sörhassal.
Magára kapott egy dzsekit is, aminek a belső zsebébe tette a pénzt rejtő borítékot. Az ágyhoz lépve segített Bellának visszatenni rá a lecsúszott takarót.
- Próbálj még aludni, korán van. És ne menj sehova! Kiterjesztették a keresést az összes államra.
A fiatal nő felnyögött és karjait védelmezően fonta hasára. Sírni támadt kedve, ha belegondolt, hogy szülei min mennek most keresztül. De tudta, hogy így a legjobb nekik. Így biztonságban lesznek. Egyébként sem értenék meg, hogy hogyan lehet ilyen gyors lefolyású a terhessége. És ott a másik dolog is : a halálának eljátszása. Nem bírta volna ki, hogy szeretett szülei fájdalmas zokogás közepette a sírja mellett álljanak és örökre elveszítsék. Így legalább ott lesz a remény, hogy egyszer előkerül. Könnyebb lesz úgy élniük, hogy van miben bízniuk, mint abban a tudatban, hogy egyszem gyermekük halott.
- És a Volturi?
- Nem találtam hírüket.
- Az... Az jó - fújta ki a bennrekedt levegőt.
Jasper egy biztató mosolyt öltött. - Majd jövök. Szia!
Nem akarta válaszával felzaklatni húgát, de hazudni sem akart, így inkább nem mondott róla semmit. Viszont tudta, hogy az, hogy nincs olyan hír a környéken, ami utalna a Volturi katonák jelenlétére, az nem feltétlen jelenti azt, hogy nincsenek is itt.

A Camelot egy  majd' ötven éves kávézó volt Chicago kertvárosában. Berendezése nem sokat változott a nyolcvanas évek óta, így Jasper egy eldugott hátsó asztalhoz ülve merengett el az akkori életükről. Felrémlett előtte a kép, amint egy pont itt tartott táncesten Alice forgott és pörgött, és csak nevetett. Elmosolyodott az emléken. Az ő kis manója. Vajon most merre jár? Ott vannak már Winnipegben?
- Jó reggelt, Mr. Jasper!
A rekedtes hangra felkapta a fejét. Biccentett. Az ideges férfi a nyakkendőjét igazgatva csusszant be a bőrfotelbe a vámpírral szemközt.
- Késett - jegyezte meg.
- Igen - igen, bocsásson meg, de nem rég lett kész az utolsó papír.
Jasper benyúlt a kabátjába, majd az asztal közepére tolta a pénzt. Brownie felkattintotta az aktatáskáját és átnyújtott egy vastag kraft borítékot.
- És amit utólag rendeltem?
- Minden benne van.
A vámpír bólintott, majd felállt.
- Nem ellenőrzi?
- Bízom benne, hogy legutóbb hatásos volt a pontossági kérelmem.
Brownie szemei hatalmasra kerekedtek és nagyot nyelt. Az emlék hatására az amúgy is nyirkos tenyeréből majdhogynem csavarni lehetett volna a vizet, lábába pedig zsibbasztó érzés nyilallt. Ádámcsutkája hatalmasat ugrott a száraz nyeléstől.
- Biztosíthatom, hogy a felelős már távozott a cégtől.
Jasper a kocsiajtót becsukva nyitotta csak ki az irataikat rejtő borítékot. Átnézte őket, de hibát nem talált.
Sietett visszafelé, hogy minél hamarabb indulhassanak a reptérre. A hotel ezúttal a Michigan - tó partján állt. Négy nap alatt ez volt a negyedik szállodájuk, hogy ne kérdezősködjenek Bella napról nagyobb pocakjáról. Leparkolta az autót a bejárathoz közel, majd beszaladt az előbújó napsugarak elől
Húga a liftből lépett ki, így visszafordult a lépcsőről.
- Szia!
- Szia! - derült fel Bella arca a vörös tincsek keretében. - Na mi volt?
Jasper közelebb hajolt hozzá- Lélegzete a fülét csiklandozta, miközben beszélni kezdett.
- Mi ezentúl Elisabeth és Brandon White, kanadai testvérek vagyunk! Még magunk közt is. Bella Swant és Jasper Hale - t soha nem is ismertük. Fent oda adom a papírjaidat...
Beszédjét egy idegen férfihang szakította félbe: - Mr. és Mrs. White?
- Miss White - javította ki Bella, vagyis Elisabeth automatikusan. Megengedett egy pillantást a vámpírra, de az ő arca a nyugodtság mintaszobra volt. Márványból.
- Segíthetünk, biztos urak?

12.fejezet

Jasper a visszapillantó tükörben szemlélte új frizuráját. Még mindig nem tudta elhinni, hogy Bella képes volt erre rávenni őt. De be kell vallania, okos ötlet volt.
Egész éjjel a karjaiban ringatta a lányt. Bekövetkezett, amit sejtett, és sógornője kikészült. A fél éjszakát átzokogta, s miután elaludt még akkor is görcsösen kapaszkodott a nyakába. Ő pedig kénytelen volt végignézni. Ha bevetette volna a képességét, azzal egyáltalán nem segített volna.
Így viszont volt ideje elég információt felidézni. Hallott már hasonló várandósságokról, de sosem hitte volna, hogy a történetek igaziak. Ennyit mondott el Bellának. Nem tudta, hogy hogyan reagálna a részletek tudatában.
Pár évtizeddel ezelőtt Emmett és Rose kiruccanása után ő utazott el rendbe tenni Esme szigetét. Egy alkalommal, mikor vadászni ment Brazília erdeibe, hozzájutott egy helyi, őslakosok legendáiból készített gyűjteményhez. Abban a könyvben olvasott először és utoljára vámpírok által teherbe ejtett asszonyokról. Több esetet is feljegyeztek. És egyik sem végződött valami jól.
Most, útban az embere felé azon agyalt, hogyan mentse meg sógornőjét a biztos haláltól. De életében először nem volt egy épkézláb ötlete sem.
Már azt hitte sosem ér ki a külvárosba. Egy belvárosi, elegáns hotelben vett ki szobát, hogy a lehetséges legnagyobb biztonságban legyenek. Tudta, hogy a lehető leghamarabb át kell jutnia Bellával Kanadába, így egy percet sem késlekedett. Még évekkel ezelőttről emlékezett az útra, úgyhogy könnyedén kanyargott az olcsó bérlakások és raktárak között. Furcsa - gondolta -, az összes ilyen ember kész vagyonokért dolgozik, de a mai napig egy patkánylyuk az irodájuk.
Leparkolt egy félreeső helyen. Már messziről kiszúrta a folyosókon járőröző fegyveres nőket és a környéket pásztázó kamerákat. Egy feketébe öltözött nő nyitotta résnyire az ajtót, mikor bekopogott.
- Keres valakit?
- Brownie - hoz jöttem. Üzleti ügy.
A nő kezébe csúsztatott egy bankjegyet. Azonnal bekísérte a férfihez. Az iroda a házhoz képest túl luxus volt. Mindenütt mahagóni és bőr bútorok, hatalmas kristálycsillár függött a plafonról.
- Mr. Jasper! - kiáltott fel a férfi meglepetten. - Nem gondoltam volna, hogy mostanában erre látom. Foglaljon helyet!
Brownie szivart és whisky - t kínált a férfinak, de ő csak fagyos tekintettel kiküldette az őrt álló újabb nőket. Brownie homlokán kövér izzadságcseppek jelentek meg. Vagy húsz éve nem látta, és meg is változott Mr. Jasper haja, de ő ugyan sosem felejtette el az üzletfeleit. Főleg azt nem, aki szilánkosra törte a lábát. Pedig csak egyetlen betű volt. És igazán nem ő tehetett róla!
- Miben segíthetek, Mr. Jasper?
- Iratok kellenek. Útlevél, anyakönyvi kivonat, személyi, adókártya és a többi. Minden. Teljes csomagot akarok.
- Adatok? - Brownie keze sebesen járt a jegyzetfüzete felett. - Vagy Ön fejezi ve Mr. Jasper? - tekintett fel egy pillanatra.
- Nincs most rá időm... Az egyik Brandon White névre. Kor 23. Torontói, kanadai születésű. Anyja Janine Morgan. Az útlevél legyen néhány amerikai és brit látogatással. A másik Elisabeth White. Kor 22. A többi megegyező.
Brownie visszaolvasta az adatokat.
- Két héten belül szállítani tudom.
- Négy nap - vágta rá a vámpír. Átnyújtott egy borítékot. - A fele most, a másik fele, ha minden rendben a papírokkal. Képek mellékelve. Négy nap múlva reggel hétkor a Camelotban.
Jasper felállt és köszönés nélkül kiviharzott az épületből. Az egyik testőrnő visszament az irodába.
- Minden rendben, főnök?
- Azonnal hívd ide Ambrose - t. Sürgős a munka...
Brownie meglazította az ingnyakát. Zsebkendőjével nyirkos arcát törölgette. A ménkő csapna Mr. Jasperbe! Szeretett volna úgy nyugdíjba vonulni, hogy nem látja többé ezt a férfit!

11.fejezet

 

 

Jasper hetek óta először kezdte úgy érezni, hogy körülveszi a békés nyugalom. Némi időre kiűzött mindent a fejéből és csak a pillanatnak élt. Miután felülkerekedett a vérszomján, ami által jócskán megritkította a környék vadállományát, elhelyezkedett egy fa tetején és onnét gyönyörködött az erdőben. Már látni lehetett a Michigan - tó hosszan elnyúló kékségét. Az ég kitisztult, hogy meleg napfénnyel vonja be, előcsalogatva a gyémántnyi szikrákat. Ahogy ő elcsendesült, a természet ismét megtelt élettel. Fejét a fatörzsnek döntötte és bámult a messzeségbe.
Harmónia, béke és nyugalom. Annyira jó lenne újra ezekben élni. Napok vagy évek - tök mindegy volt. Csak legyen valamennyi. Lehetőleg minél hamarabb. Ha ennek nem lesz a közeljövőben vége, hogy vadászból űzött vadak lettek és bujkálva kell élniük, be fog csavarodni. Be fognak csavarodni. Csak azt nem tudta, hogy meddig bírja még, de Bella már jócskán az idegösszeomlás szélén egyensúlyozott. Szinte már jobban tisztában volt sógornője érzelmeivel, mint a sajátjával. De hát nem ez volt az emberi terapeutákkal is? Mindenkit tökéletesen ismernek és képesek hideg fejjel gondolkodni a betegeik problémáiról, de a saját életük merő káosz.
- Lesz ez még másképp is.
Jasper keserűen elmosolyodott. Mondani könnyű - még ha csak hallucinál is -, viszont megélni... Arra nincsenek szavak.
Elrugaszkodott, s körülbelül egy percig zuhant a levegőben, mielőtt két lábra tökéletesen megérkezett volna. A lendületet felhasználva már futásnak is eredt. Sietett. Azt nem tudta miért, de úgy érezte nem pazarolhatja tovább itt az időt. Nem akarta éjszakára egyedül hagyni Bellát, és már alkonyodott. De ez most valahogy más volt. Mintha megérezte volna, hogy szüksége lenne rá. Azonban ez ilyen távolságból lehetetlenség volt. A képessége eléggé korlátozott ehhez.
Gyorsan visszaért a kirándulóhelyhez, ahol az autót hagyta. Beszállt, majd indított. Majdnem két mérföld múlva érte el az autópályát, ahol aztán becsorogott a sűrű forgalomba.
Jót tett neki ez a pár óra egyedüllét. Összeszedettebb lett,újra teljes kapacitáson volt. Éberen tudott figyelni. De attól még az érzés ott motoszkált benne : Bellának sürgősen szüksége van rá. De miért? És ezt hogy érezheti ilyen távolságból? A sebességhatárt meghaladva szlalomozott az úton. Talán még az ő tehetségén is vannak kiaknázatlan területek? A veszélyhelyzet élesítette ki? Vagy ez csak akkor működik, ha hosszan figyel egyetlen személyre?
Jobban eltávolodott a várostól, mint azt akarta, így a Nap már épp lebukott a horizonton, mikor leállította a motort. Sajnos emberi tempóban kellett megtennie a távot az autó és a szoba között, viszont így maradt elég ideje az érzékeivel feltérképezni a környéket. Minden csendes volt. Kivéve Bella érzelmeit. Tomboló vihar az óceánon.
Óvatosan lépett be a szobába, de így is fejbe vágta a saját képessége. Rosszabb volt, mintha a fejébe látna. Átérezte a gondolatait. Az erős érzelmi csapongás másodpercekre megmerevítette. Volt ott minden. Rettegés és öröm keveréke. Vágy. Hiány. Remény. Tanácstalanság. Szeretet. És ugyan elnyomva, de ott volt. Az érzelmi paletta legsötétebb és legrémisztőbb darabja. A halál utáni kívánkozás.
A vámpírt túl hirtelen érte a gondolat, hogy baj van. Hátratántorodott és egyedül a csukott ajtó akadályozta meg, hogy elzuhanjon.
Bella az ajtó hangjára vett magán erőt, és előmászott a fürdőszobából, ahol órákig gubbasztott. Könnyektől maszatos arccal, kivörösödött szemekkel figyelte, ahogy Jasper a bejáratnak dőlve áll. Szemei le voltak csukva, arcán koncentráció tükröződött. Vajon hogy mondja meg neki? Azt fogja hinni róla, hogy egy csaló ribanc. Úgy is néz ki. Már nem önmaga. Sosem lesz többé Bella Swan Cullen. Ez az egész egy fatális hülyeség, ami körülötte van. Neki nem itt lenne a helye!
Jasper szemei olyan hirtelen pattantak ki, hogy a nő egészen megijedt.
- Mi történt a hajaddal?
Ha ne ismeri meg az illatáról, azt hihette volna, hogy rossz szobába tévedt be. Sógornője vállaira sötét, vörös tincsek hullottak, kiemelve sírástól pirosló arcbőrét. Tompa szemeivel őt nézte, de mintha nem is látott volna. A gondolatai valahol teljesen másutt járhattak, mint a kérdésen, amit a vámpír feltett.
Lépett egyet felé, de még mindig nem reagált. Óvatosan szólította meg.
- Bella! Befestetted a hajad?
Lassan a vállára tette a kezét, mire a lány meglepetten felkapta a fejét.
- Mi a baj, Bells?
A lány megrázta a fejét, de ajkai sírásra görbültek. Ennek ellenére mégis sokkal jobban érezte magát. a vámpír érintése kijózanította. Képes volt tisztán gondolkodni a történtekről. Mintha eddig legalábbis egy vízzel teli burokban fuldokolt volna és most Jasper kiemelte ebből.
Mély levegőt vett és megtörölte az arcát.
- Mutatok  valamit. - A férfi egy szó nélkül követte, mikor elindult egy fürdőszobába. Ott a kezébe nyomott egy pálcikát.
- Mi ez?
- Terhességi teszt. ahogy ez is, ez is és ez is - tett a tenyerébe újabb pálcikákat. - És mindegyik pozitív lett. Négy teszt csak nem rossz. - Az értetlen tekintet láttán folytatta. - Jasper, állapotos vagyok.

10.fejezet

A panzió felé vezető úton néma csönd uralkodott a kocsiban. Néha Bella megtörte,ahogyan nagyokat sóhajtva arrébb mocorgott az ülésben,de különben egyikük sem szólalt meg.
Jasper gondolatait már a vadászat töltötte ki,amit megejt,mihelyt felhordták azt a rengeteg holmit,amit összevásároltak. Ugyan érzékelte,hogy sógornője feszültebb lett,mint volt. De egyrészt ezt betudta a pláza okozta fáradtságnak,másrészt sokkal jobban lefoglalta,hogy visszaszorítsa a szomját.
Bella semmire sem figyelt,mióta kijött a boltból,kis híján elsétált még az autó mellett is. Az agya egy részében ott motoszkált,hogy igen,ez bizony igaz. De a racionálisabb része - már amennyire egy ilyen élettel rendelkező nőnek van - azt diktálta,hogy teljességgel lehetetlen. Az egyedüli férfi,akivel valaha is együtt volt,az a férje. Edward pedig egy 110 éves vámpír. A vámpíroknak nem lehet gyerekük,ez 100 százalék,különben a Cullen feleségek már mind több tucatnak lennének boldog anyáik. Ebből pedig következik,hogy ő bizony nem lehet terhes!
Soha eszébe sem jutott volna olyat feltételezni,hogy az a rengeteg tünet egy gyerek miatt van. De mikor meglátta a boltban a tamponokat,kőszikla módjára csapta fejbe a felismerés,hogy kimaradt a menzesze.
De hiszen kimaradhat a stressz miatt is. Vagy legalábbis az egyik órán mintha erről beszéltek volna,hogy egy csomó dolog okozhat késést. És azért valljuk be,az utóbbi időszak nem volt épp egy wellness hétvége. Most már bánta,hogy nem figyelt oda jobban az órán,de hát neki az első pillanattól kezdve pontosan beállt a havi vérzése,nem volt érdekelt a témában. Szeretett volna többet tudni a dologról,kecsegtető magyarázatnak tűnt - és épeszűnek.
Viszont minden passzolna egy terhességhez. De ő egyszerűen nem eshetett teherbe! Fizikailag képtelenség!
A szálláshely előtere kongott az ürességtől,mikor visszaértek. Kétszer is fordultak,hogy a holmijuk felkerüljön a szobájukba. És Bellára várt,hogy mindezt utaztathatóvá varázsolja estére. Ugyanis sógorának tíz perc múlva már csak hűlt helyét találta,ahogy megmosakodott. Igaz,szólt,hogy el kell mennie vadászni,de a nő elvárta volna,hogy legalább köszönjön,mikor elindul. Na mindegy. Kisebb gondja is nagyobb ennél. És egyébként is. Egy szava sem lehet azok után,hogy Jasper egy kész vagyont költött rá.
Először is munkának látott. Kiszórta az ágyára a ruhákat. Kezdetnek szétválogatta,hogy melyik kié,majd a két kupacot több apróra bontotta a ruhák milyensége alapján. Aztán letépte róluk az árcédulákat és összehajtogatta a darabokat. Mindezzel csupán egy gond volt : hogy csak a kezeit foglalta le,a gondolatai viszont szabadon csapongtak. Állandóan ugyanaz. Hogyan? Biztosan ez vagy valami más a baja? Hogy lehetséges? Ha más,miért érzi azt,amit? Hogy eshetett teherbe?
Folyamatosan levetült a kép a szemei előtt,ahogyan a boltban a hasára simította a kezét,s mintha megmozdult volna benne valami. Valahol mélyen úgy érezte már korábban is tudta,hogy Edward gyermekét hordja a szíve alatt. Csak ez máig egyáltalán nem tudatosult benne. Az a sok álom... Ezek lettek volna a jelzések?
De hát a jó édes istenit! Nem lehet várandós! Edward nem tud gyereket csinálni,ő egy VÁMPÍR! 110 éves!
És ha mégis? Hallott már az ötödik 'x' - en túli apukákról. Talán csak a vámpírnők meddők.
Viszont még egyáltalán nem biztos,hogy terhes. Elég zűrös volt az utóbbi időben az élete ahhoz,hogy összezavarodjon a szervezete. És még valószínűbb,hogy csak beképzeli az egészet. Ahhoz,hogy ilyen tüneteket produkáljon,nem tudja biztosan,de legalább két - három hónaposnak kéne lennie,az meg azért tényleg lehetetlen. Talán csak az elméje szórakozik,hiszen bármennyire is úgy érzi,hogy nem akar gyereket,attól még nő,és az esküvő után általában a gyerekvállalás szokott következni.
Miután a bőröndök megpakolva terpeszkedtek a szőnyegen,néhány ruhával és a tisztálkodási csomagjával bevonult a fürdőbe. Hét óra volt még csak,úgyhogy megengedte a vizet és nyomott némi habfürdőt is a kádba. Az előbb már áttanulmányozta a hajbemosófesték leírását,azt fürdés után szerette volna elintézni. És volt ennél sürgetőbb dolga is.
A táskából előhúzott egy dobozt. Remegő kezekkel bontotta ki. Még csak ránézni sem mert a pálcikára. Előbb a használati utasítást tanulmányozta át,közben elzárta a vizet. Kis híján beleejtette a fürdővízbe a tesztet,mikor kézbe vette.
Amikor a boltban átfutott az agyán a lehetőség,visszafordult terhességi tesztet venni. Azonban egyáltalán nem volt biztos abban,hogy ez nála is használható - e. Mégiscsak egy vámpír az apa. Fogalma sem volt,hogy ez mennyire befolyásolja a dolgokat,mennyire különbözik a sima emberi terhességektől? Már ha egyáltalán terhes.
Miközben kivárta a teszt hatóidejét,fel s alá sétált a parányi helyiségben. Percenként megnézte a vizét,de az még nem indult hűlésnek,a gőze pedig megtöltötte a fürdőszobát. Ismét kirobogott,hogy leellenőrizze az időt,de a falióra szerint még mindig nem telt el az öt perc. Pedig ő úgy érezte magát,mintha legalább egy órája csak várna. Ismét körözésnek indult,ezúttal a szobában. Ablaktól ajtóig. Ablak. Ajtó. Ablak. Ajtó. Ablak. Ajtó.
Egyszer csak megtorpant és a tükörképére meredt. A szekrényajtóra erősített tükör előtt állt. Felhúzta a pulcsiját és a pólóját. A tenyerét rátapasztotta a hasára. Megint érezte a görcsöt és a mozgást is. Oké,kezd becsavarodni. Vagy már meg is tette! Nincs egy hónapja,hogy összeházasodtak. Ha gyereket vár is,még csak egy borsónyi valami. Nem képes mozogni.
Oldalt fordult. Most komolyan nőtt a hasa? Ez már vicc. Körülbelül két hetesen még csak sejtenie sem lehetne. Nem érezni és látni!
- Hülye,hülye,hülye! Verd már ki a fejedből,egyszerűen csak összezavart ez az egész,nem vagy terhes! - tromfolta le Bella saját magát.
Lehunyta a szemét,s az orrnyergét kezdte masszírozni. Mély levegő. Kifúj. Nem kell ide még egy pánikroham is. De jó lenne most,ha itt lenne Jasper egy jó adag nyugalommal. De tényleg. Mi tart neki ilyen sokáig?

9.fejezet

Miután Bella megbizonyosodhatott afelől,hogy sógora vállán még csak egy apró heg sem tanúskodik többé a sérüléséről,bementek a városba. Fel akarták tölteni a poggyászukat,ami egyet jelentett a plázával. Egyikük sem lelkesedett túlságosan az ötletért,de szükségük volt dolgokra. Órákig keringtek a boltokban,egyik ruhát a másik után próbálták. A lehető legpraktikusabb darabokat keresték - szerencséje volt Jaspernek,hogy sógornője mindig is egyszerűen öltözködött. Legalább nem kellett hallgatnia a nyafogást,hogy mennyire vágyik erre meg arra a cuki ruhácskára,meg körömcipőre. Bár hiányzott is neki Alice vásárlásmániája. Rettentően idegesítő volt ez a kettős érzés benne.
Végül néhány bőröndöt is venniük kellett,hogy a sok holmit legyen mibe pakolniuk majd. Jasper időnként kihordta a kocsiba a cuccokat,ami így vészesen kezdett megtelni. Nem tudta,hogy egyáltalán ennyi holmit el e tudnak vinni repülőn a súly - szabályozás miatt.
Bella rosszul érezte magát. Egyrészt utált sokáig ruhák közt tartózkodni és égett az arca is,amiért Jasper ennyi pénzt költ rá. Másrészt megint fájt a hasa,mintha valaki időnként megtekerné az alhasát. Az első útjába kerülő padra lezuttyant.
- Mi kell még? - tudakolta két ásítás között.
Jasper körbe nézett,majd a tekintete megállapodott a pláza térképén. Egy percig némán szemlélte,de a lánynak már ez is sok volt. Képes lett volna ülve elaludni. Felállt,mielőtt tényleg a plázai padon merülne álomba.
- Alsónemű és tisztálkodási szerek.
Bella felnyögött. Az még egy jó óra! Addig háromszor kitaccsol és ötször elalszik! Nem lehetne később? Chicagóban nincsenek boltok vagy mi?! Edward sosem cipelte volna el egy ilyen hosszú bevásárlókörútra!
A vámpír biztatóan megszorította Bella kezét,de csak annyira,hogy el ne törje véletlen. Hiába volt több tucat ember körülöttük,az utóbbi napokban annyira ráhangolódott a lányra,hogy szinte csak őt érzékelte a képességével. Tele volt a nyűgösségével,legszívesebben ő maga is sikítva szaladt volna ki az épületből.
- Mindjárt végzünk - kérte kitartásra sógornőjét,majd bevezette a következő boltba. Nem akarta feszélyezni a jelenlétével,ezért külön váltak. Csak a méretet figyelte,különösebb válogatás nélkül dobálta a bokszereket és zoknikat a kosárba. Majd leült egy székre és onnét tartotta szemmel Bellát.
Kipirosodott arccal válogatott a fehérneműk közt. Tudta Alice - től,hogy rettentően zavarba lehet hozni ilyen dolgokkal,mégis újdonságként érte. A felesége és a nővére valósággal újjáéledtek,ha meglátták a boltokat. Imádták húzni az agyukat azzal,hogy Emmett és ő előtte válogattak a falat csipkék közt. De Bella... Ő más volt. Még sosem volt rá példa,hogy neki kelljen beráncigálni valakit egy boltba. De hát ezt is megérte...
Már épp felállt volna,hogy figyelmeztesse sógornőjét,azonban egy rikító vörös hajzuhatag csapódott a mellkasának,amit egy test követett az ölében.
- Ó,ne haragudj,megbotlottam - nézett ki a haja alól a támadója.
Jasper komoran felhúzta a szemöldökét. Na persze!
- Kérlek állj fel! Nem lenne jó,ha ilyen fiatalon rossz hírbe keverednél.
Szinte még kislány volt. Éppen kamaszodott. Jasper igazándiból sajnálta,hogy ilyen szülők jutottak neki. Normális ember nem hagyta volna,hogy idáig jusson egy gyerek. Épphogy a feneke alá ért az a csík anyag,amit szoknyának neveztek egyes helyeken. Fejletlen gyerekmellei szinte kiestek a mélyen dekoltált blúzból. A piros festék alatt látszottak a szőke hajszálak,míg kerekded arcát rengeteg alapozó csúfította el. Egy tizenhárom éves szajha - jobb szó híján.
A vámpír is felállt és hátrébb lépett,hogy megtartsa a távolságot. A lány felé biccentett,majd megfordult. Nem találta Bellát ott,ahol az előbb még látta.. Rémülten megpördült,hogy minden zugot átnézzen,de ismét csak a kislány furakodott a személyes terébe.
- Amúgy hogy hívnak? Engem Tamarának,de a barátaimnak csak Tamie.
- Brandon. - A tekintetét körbehordozta a sorokon,miközben ismét odébb lépett. Meglátta Bellát,mint épp egy alsó polc előtt guggolva válogatott. Megkönnyebbülve kifújta a levegőt. Nem rabolták el,meg semmi hasonló.
- Van barátnőd?
- Nincs.
- Az jó,nekem sincs ám senkim.
- Nézd,Tamara,én nős vagyok. Nagyon aranyos kislány vagy,de neked még inkább a babáiddal kellene játszanod! Inkább menj szépen haza,mielőtt valaki kihasználja az ismerkedési kedvedet!
Jasper a reakció idő előtt ott hagyta a gyereket. Eddig is a lehető legkedvesebb volt hozzá és hiába tudta,hogy amit most csinált,az bunkóság,úgy volt vele,hogy inkább ez,minthogy megcibálja a kislányt,hogy fogja már fel,nem ártalmatlan játék,amit művel. Öles léptekkel átszelte a boltot és megállt sógornője mögött. Bella nem számított a férfi hirtelen ott - termésére,így egy kisebb sikkantás hagyta el a száját,ahogy megfordult.
- Te szentséges jó isten! - zihálta.
- Bocsánat,nem akartalak megijeszteni - jegyezte meg Jasper,de a választ meg sem várva folytatta. - Ne felejtsd el a hálóruhát,Bells!
- Öhm,oké.
Bella totál lesokkolt - már megint. Csak Charlie nevezte régebben Bells - nek,meg néha Em,s sógora száját mostanában egyre többször hagyta el ez a név. De Charlie - nak ő volt az egyszem kislánya. Emmett pedig a törékeny kishúgot látta benne. De Jasper Hale? Tényleg kezdenének ennyire összebarátkozni? Vagy a férfi így próbál enyhíteni az állandó feszültségen? Mert ha igen,nem igazán jött be. Zavarta ezt a becenevet hallania. Csak összezavarodott tőle. És eszébe jutott az apja. Nem akarta,hogy Charlie ilyen hamar elveszítse. Ez nem fair az utóbbi évek után. Könnyek szöktek a szemébe,hogy a szüleit többé nem láthatja. Amint elérnek Kanadába,együtt lesz a család. De az ő törékeny emberszüleivel most már örökre megszakadt a kapcsolata. De talán... De talán rendbe lehet ezt hozni! A Cullen családot nem akármilyen fából faragták. Erre is biztos van valami a tarsolyukban. Viszont mégiscsak egy lehetőség van a kezükben. Nem kellene a teszthalottsággal meg ilyenekkel bajlódni,ha... De lesz egyáltalán ha? Kezdi úgy érezni,hogy az egész normális meg természetfeletti világ az ő élete ellen van. Egyáltalán élet ez? Szappannal mos hajat,ha egyáltalán fürdőszoba közelébe kerül!
- Ó,hogy az a nyavalyás...
Bella szemforgatására Jasper kérdőn nézett vissza a hátsóülésről.
- Nem mentünk be a drogériába.
Na ne! Ő oda még egyszer be nem teszi a lábát! Egy évre elegendő időt töltött a bevásárlóközpontban. A fejét vakarva egyenesedett fel. Nem,szükségük lesz a holmikra. Betette a többihez az utolsó táskát is,majd a farzsebéből előhúzta a tárcáját.
- Én inkább idekint megvárlak,ha nem gond.
Bella kezébe nyomott pár bankjegyet. Kizárt,hogy visszamenjen abba az embertömegbe. Sürgősen el kellene mennie végre vadászni,ha nem a plázában akar uzsonnázni. Ami ugyebár nem lenne túl szerencsés. Bella elég nagylány,hogy tudja,mi kell egy neszeszerbe.
Figyelte sógornőjét,amíg el nem tűnt az épületben,majd beült a kocsiba. Bekapcsolta a rádiót. A híreket várta. Olyan elejtett információkra várt,ami az átlagembereknek csak egy újabb furcsa eset. Neki viszont beszédesebb,mint bármi más. Eddig is minden nap figyelték otthon a területüket,hogy megelőzzék a bajt. De ez már több volt. Az életük múlhatott egy - egy információn. Már nem egyszerűen arról volt szó,hogy betévedt - e a környékre egy tudatlan nomád,hanem hogy a Volturi mennyire van közel. És persze,hogy nem kerestetik - e a családot Bella szülei.
De bármennyire is fülelt,semmi különöset nem hallott. Hál' isten a tervén sem kellett változtatnia. Nem volt dugó Chicago felé. Szeretett volna kilenckor tovább indulni. Negyed öt volt,úgyhogy ha Bella csipkedi magát,még pihenni is tudnak az út előtt. Bár már fél órája odabent volt és nem látta,hogy jönne kifele. Eltévedt vagy mi? Ettől a nőtől kitelik.
De Bella nem tévedt el. Épségben beért a drogériába és mindent levett a polcról,amit meglátott és úgy gondolta szükséges. Épp egy flakon samponért nyúlt,mikor a szeme megakadt a hajfestékeken. Megrázta a fejét,hogy kiűzze belőle a buta gondolatot,de aztán mégiscsak visszafordult az állványhoz. Kizárt dolognak tartotta,hogy tönkretegye a haját mindenféle vegyszerrel.
De a fenébe is! Lehet,hogy többet használna a dolog,mint ártana. Viszont még sosem festett hajat. És ha leégeti az összeset?
Két iskoláskorú lányra figyelt fel maga mellett.
- Biztos,hogy ez jó ötlet? És ha nem áll jól a fekete?
- Jaj,ne izélj már! Csak bemosót veszünk. Ha nagyon gáz,egyszerűen megvárjuk,míg lekopik. Pár hét nem a világ!
Bella úgy érezte magát,mint a mesékben a hősök,mikor kigyullad a fejük felett a villanykörte. Bevillant neki egy kép,mikor Renée kipróbálta a szőke hajszínt. A festék alatt átütött a barna,de pár hét alatt nyoma sem volt a házi fodrászatnak.
Megvárta,míg a két lány kiválasztotta a festéket,aztán lekapott a polcról egy gesztenye - vöröset. Nem igazán tudta sógorát szőkén kívül más hajszínnel elképzelni,de végül egy sötétebb barnát dobott a kosárba. Egy próbát megér.
Még összeszedett néhány dolgot,többek közt egy kis mosóport. Elege volt,hogy szappannal próbálta tisztán tartani a cuccaikat. A pénztár felé igyekezve pillantotta meg a csomagot. Ledermedt és az agyát elárasztották az elmúlt napok eseményei. Próbált épeszűn gondolkodni. A férje egy vámpír. Ez nem...
Erősen koncentrált a dátumokra. Az az napot csak nagyjából tudta behatárolni,de még így is... Nem! Ez egyszerűen lehetetlen!
A keze a hasára vándorolt. Akkor és ott elöntötte egy érzés,ami még soha. Szemeit leirányította,de egyszerűen képtelen volt hinni a saját érzékszerveinek. Kizárt! Már megint csak álmodik!

8.fejezet

Bella épp maga volt az elégedettség megtestesítője,úgyhogy Jasper nyugodtan hagyta magára a kocsiban. Megtankolt,majd bement a boltba. Vett egy üveg ásványvizet,meg pár szendvicset. Reméli Bella szereti. Órák teltek el,hogy azt a kevéske reggelit is kiadta magából,ideje lesz már ennie. Más nem,muszáj lesz felkeltenie. Be fogja tartatni a gyakori étkezését!
- Van valami gyógyszerük rosszullétre? - fordult a pénztáros felé.
- Nincs - vágta rá a férfi mogorván. - 13,50 lesz!
Jasper sóhajtva fizetett. Bunkó paraszt! Ennyit Bella nézeteiről. Igaz,kivétel erősíti a szabályt,csak az a baj,hogy nem ez az egy ember a kivétel.
Mikor kinézett a kocsira,már tudta,hogy sietnie kell. Felkapta a pultról a táskát,majd öles léptekkel megindult. Az ébredező Bella épp a cipőjét tornázta magára. Amint lábra állt,a nyirkos beton kicsúszott alóla. Annyi lélekjelenlét sem volt benne,hogy megkapaszkodjon a kocsiajtóban. Jasper még időben megtette az utolsó lépést,szabad karját a derekára fonva visszahúzta állásba,majd visszább lépett. Katasztrófa ez a nő!
- Csak óvatosan!
- Ühüm - motyogta a lány álmosan. - Pisilnem kell.
A WC elég kulturált volt ahhoz képest,hogy egy benzinkúton napjában hányan fordulnak meg. Bella cicamosdást végzett,úgyhogy egészen felfrissülve ült be a kocsiba. Becsatolta magát és Jasper már indított is. Kellett pár perc,mire leesett neki,hogy már az I90 - esen vannak.
- Mennyit aludtam? - pislogott Jasperre.
- Úgy hét órát. Egyél! - bökött állával a kesztyűtartóra rakott táska felé.
Bella kihalászta az egyik nejlonba csomagolt szendvicset. Óvatosan harapott bele,hátha megint előjön a hányingere. De az émelygés elmaradt,s a zöldséggel megpakolt bucikat néhány perc alatt befalta.
- Köszönöm.
Elvörösödött,miután ivott pár korty vizet is. Úgy habzsolt,mint aki még életében nem evett.
- Egészségedre - mosolygott vissza a vámpír. - Fejed hogy van?
- Jól. És a te vállad? Nem kéne kicserélni a kötést?
- Semmi bajom,Bella,miattam ne aggódj.
- Már megint?
- Még mindig.
- Makacs vagy.
- Mert te nem? - vonta fel a szemöldökét Jasper.
- Az más - vágta be a durcást a lány.
- Miért?
Bella megrántotta a vállát. - Csak mert... Mert én még húsz sem vagyok,te meg egy több száz éves vámpír lennél tudtommal.
- Csak 167 - jegyezte meg csendesen.
- Csak?! - hihetetlenkedett a lány.
- Nem Edward vagyok,hogy matuzsálemnek tituláljam magam,Bella! - csattant fel. - Mindegyikünk másképp gondolkodik a vámpírlétről.
Bella szemében könnyek jelentek meg. Csak pár perce próbált nem azon kattogni,hogy mi van Edwarddal. Akkor miért nem lehet őt kerülni?! Imádja a férjét,de annyira nagyon aggódik érte. A féltésbe fog beleőrülni hamarosan!
- Hiányzik - suttogta.
- Tudom -sóhajtott fel a férfi. - Nem beszélgethetnénk valami másról,mielőtt bedilizek?
A szájából vette ki a szót.
- És miről beszéljünk?
- Amiről akarsz.
Hát ez az. Hogy ő miről akar beszélni és mit szeretne kikerülni,az egy és ugyanaz a személy. Hallani akarta Jasper szájából,hogy minden rendben és a családjuk jól van. Senkinek nem esett baja. De képtelen lett volna elviselni,ha ennek az ellenkezőjét mondja.
- Miért pont Chicago? - kérdezett végül rá arra,amit Jasper már egyszer megígért,hogy elmeséli.
- Van ott egy "barát" - fintorgott - ,aki gyorsan dolgozik. Maximum két hét alatt meglesznek a papírok,utána mehetünk Torontóba...
- Oké,de még mindig nem értelek - vágott közbe Bella. - Ennyi idő alatt háromszor átérnénk Kanadába. A zöld határon már át is értünk volna. És egyébként is. Nem vagyunk körözött bűnözők! Minek hamis iratok?
- Jelenleg egészségesebb,ha tömegben vagyunk. Ha itt utolérnek,nem tudnak nyílt támadást intézni ellenünk és addig eltűnhetünk a szemük elől. Viszont a Volturi nem egy piszlicsáré utcai banda - sóhajtott egy újabbat fáradtan. - A CIA megirigyelné a kiépítettségüket. Nem csak néhány mogorva harcosa és néhány öreg terme van Aronak,Bells! Percek alatt megtudnák,ha átlépjük a határt... És apád sem fogja szó nélkül hagyni az eltűnésed. Hamarosan keresni fognak,ha nem teszik már most is.

Bella már nem tudta nyomon követni a kisvárosokat,amiken áthajtottak. Az autóban éjszakáztak,benzinkutakon tisztálkodtak és csak kajáért álltak meg időnként. Jaspernek nem volt fárasztó az állandó vezetés,de érzelmileg kimerítő út volt mindkettejüknek. Beszélgetéssel próbálták elterelni a gondolataikat,de aztán mindig a családnál kötöttek ki. Közösen kísérelték meg túlélni azt az őrjítő fájdalmat,kitölteni a tátongó űrt,amit szerelmeik hiánya okozott.
Csak addig volt csönd,amíg a lány aludt. A vámpír irigyelte,hogy legalább erre a kis időre el tud menekülni a nyomasztó gondolatok elől. Ő is szerette volna ezt megtenni. Egy percig is nem azon kattogni,hogy mi vár rájuk. Melyik pillanatban esnek áldozatul a Volturinak? Mikor kezdik őket az emberek is keresni? Hol szálljanak meg? Meddig tartanak még sógornője rosszullétei? Hogy menjen el végre vadászni? Még a végén tényleg megeszi Bellát! Soha nem volt még ilyen nehéz a vegetarianizmus,mint az utóbbi napokban. Nem tudta eldönteni,hogy a lány vérének aromája ennyire csábító - e vagy a folyamatos készenléti feszélyezettség igényli a több táplálékot. Nem emlékezett rá,hogy szomjjal járna a készültségi állapot. De hát a háborús időkben minden nap volt friss nedű az ereiben. Ma viszont már más korok jártak. Nem vadászhatott kénye - kedve szerint a városokban. És felesküdött Alice - nek a szerelmükre,hogy soha többé nem öl embert.
A családdal vajon mi lehet? Átjutottak Kanadába épségben? Késni fognak,de megbeszélték,hogy bevárják egymást. A terveikről senki más nem tud,amit vészhelyzetre dolgoztak ki. Mind értenek a félrevezetéshez és a bujkáláshoz. Már ennyi is elég a sikerhez. De ha mégis megtalálják őket a katonák? Hisz velük is megtették,hiába készített hamis nyomokat.
Egyáltalán mi az isten ütött a Volturiba? Teljesen megzakkantak? Kellene a francnak a trónjuk! Nyugodt életet,ők csak ezt szerették volna,nem hatalmat!
Délelőtt volt,hogy Bella Madison határában magához tért az álomból. Sógora épp egy út menti párszobás panzió parkolójába hajtott be.
- Jó reggelt! Hogy aludtál?
- Jól,de mit keresünk itt?
- Rendbe szedjük magunkat,este tovább megyünk. Holnap ilyenkorra Chicagóba érünk.
A lány egy ásítással nyugtázta a dolgokat. Baj nélkül eljutottak idáig... Léteznek még csodák!
A portán várakoztak vagy tíz percet,mire előkerült a recepciós lány. Ha nem lettek volna fülei,a szája körbeszaladt volna a fején a vigyorgástól.
- Üdvözlöm Önöket a Vityillóban!
Bella felvont szemöldökkel fordult Jasperhöz,de az a megrökönyödés helyett szélesen visszamosolygott.
- Heló! Egy kétágyas szobát kérnék egy napra.
- Oh,átutazók? Merre mennek?
- Csak vaktában. A szoba... - emlékeztette.
- Oh,persze. Hogy hívják?
- Brandon White.
A férfi aláírta,amit kellett,de a 'Sally' névtáblás kiscsajt minden más jobban lekötötte,mint a munkája.
- Rosszul érzi magát,kedves...? - hagyta függőben az aggodalmaskodó mondatot,amit Bellának intézett. Jasper vágta ki magukat.
- Elisabeth. A húgom nehezen viseli az utazást.
- Oh,értem. A B6 vitamin jó ám rá. Én sem bírom az utazásokat,mindig tartok magamnál,bár inkább sétálok  vagy biciklizek...
- Sally,a kulcs - vágott közbe Bella fáradtan.
- Oh,igen... Tessék! További szép napot,ha bármire szükségük van,nyugodtan szóljanak. Viszek fel majd gyümölcsöt,olyan kis sápadtak. Esetleg rendeljek ebédet? Vagy bemennek a városba?
A vámpír egy 'majd meglátjuk' - kal intézte el a dolgot,s sógornőjét a lépcsőhöz vezette.
- Elisabeth? - ismételte a lány.
- Ez jutott hirtelen eszembe. - Kérdő tekintetére folytatta. - Alice a rövidülése.
Bella fejében átfutottak a nevek,ami alapján gyorsan összerakta a dolgokat. Mary Alice Brandon... Whitlock... Jasper csak sakkozott egy picit és voálá...
Félelmetes!

7.fejezet

 Órákig csendesen autóztak a 212 - en haladva. Bella gondolatait Edward töltötte ki. Jasper pedig igyekezett normalitásban tartani. Nem szerette volna ha most még idegösszeomlást is kap. A lehető leghamarabb akarta elhagyni az államot és ebbe a tervbe nem fért bele Bella lelkének összerakása is.
- Állj! - visított fel. Jasper épp csak behúzta a kéziféket,de Bella már ki is csapta az ajtót és hányni kezdett.
A férfi áthajolt hozzá és egyik karjával a derekánál tartotta,mielőtt még kifejelne a kocsiból,a másikkal a haját fogta hátra az útból. Most azért hamarabb végzett,mint tegnap. A homlokát fogva dőlt vissza az ülésbe. Még a kocsiajtót is alig volt ereje behúzni. Jasper figyelmesen vizslatta az arcát.
- Mi van veled? Beteg lettél,hogy ennyit hánysz?
- Szerintem csak agyrázkódást kaptam,ahogy legurultam a lejtőn - motyogta lehunyt szemmel.
- Elfekszel hátul?
- Jó itt. Csak tűnjünk el a közelből.
Jasper még egy percig tanulmányozta a lányt,de az csak ült tovább a fejét saját kézfejével hűtve. Végül bekötötte mindkettejüket és visszacsorgott a forgalomba. Bella lerúgta a cipőjét,a lábait felhúzta magához és a fejét a hideg ablaküvegnek döntötte. A hűvöstől mindjárt lenyugodott háborgó gyomra,s nem kellett hozzá sok,hogy el is aludjon.
Jaspernek teljesen elveszett az időérzéke. Nem kellett még a vezetésre sem koncentrálnia,rutinból suhant az autóval. Nem lesz ez így jó,gondolta és Bellára pislantott. Lehet,hogy most nyugodtan alszik,de ki tudja mikor kezd megint rókázni. Ha mindent kiad,amit megeszik,teljesen le fog gyengülni. Kórházba nem viheti névtelenül,ha viszont megadják a kilétüket,a Volturi azonnal rájuk talál. És lehet,hogy már Charlie - nak is feltűnt,hogy csapot - papot otthagyva eltűnt a teljes család. Az az ember túlságosan szereti a lányát ahhoz,hogy ezt szó nélkül elnézze. Már minimum az államban keresik őket,ha nem az egész országban. Nekik viszont rohadtul nem kell a rendőrség is a nyakukba!
Ráadásul rettentően hiányzott neki a családja. A fájdalom,ami mardosta a mellkasát... Ez a kis törékeny ember talán keményebb,mint valaha is gondolta. Túlélni ezt ép ésszel... Még neki is sok. Bella viszont egyszer már képes volt rá. Hogy tudta? Ezt lehetetlenség! Mintha a lelkéből téptek volna ki egy darabot. Egy jó nagy darabot. Hol van Alice? Az ő kis manóját láthatja még valaha? Vagy ennyi volt? Ez a büntetése,amiért annyi embert megölt? Elveszik léte egyetlen értelmét,hogy örök szenvedésben éljen tovább? Hagynia kellett volna,hogy a volturis megölje. Kevesebb fájdalommal járt volna.
De mégis miket gondol?! Mi lett volna Bellával,ha őt megölik? Most igazán nem hagyhatja magára. Lehet,hogy nem Alice,de attól még felelősséggel tartozik iránta!
Bella még mindig mozdulatlanul aludt,az eső kopogása sem zavarta.
Álmában abban az erdőben járt,ahol rájuk támadtak pár napja. Futott,de egyáltalán nem menekült. Sokkal inkább keresgélt. Csak fogalma sem volt,mi után. Sokadszori látásra most már megismerte a környéket. Körbe - körbe járt. Megtorpant és körbenézett. Gyerekkacaj ütötte meg a fülét,megfordult,de nem látott semmit. Elindult a hang irányába,de az megint máshol csendült fel. Tanácstalanul forgott körbe - körbe. A tehetetlenség könnyei szánkáztak az arcán. Fáradtan rogyott le az avarba,átkarolta a térdeit,arcát rájuk fektette.
Egy kisfiú kukucskált ki az egyik fatörzs mögül. Smaragdzöld szemeivel kíváncsian figyelte Bellát. Kinyújtotta felé a kis kezecskéjét,mire Bella felállt,hogy magához ölelje. De a pici elfordult és kacagva futásnak eredt.
- Várj!
A lány utána indult,de a kisfiú már nem volt ott. Azonban az erdőt felváltotta a la pushi part,a robajló tenger. A fiúk önfeledten játszottak a kis Claire-rel a vizes homokban. A kislány rajongással figyelte a játszópajtásait.
- Egy rakás gyerek,nem több - csóválta a fejét Emily. Bella nevetett.
- Te meg a bosszús mama,hogy már megint tiszta kosz mindegyik.
- Na majd megkérdezlek pár év múlva - öltötte rá a nyelvét.
Nevetve ereszkedtek a padra. Bellának már nagyon fájt a háta. A pocakját simogatva fészkelődött kényelmes pózba. Alig várta,hogy a picit a karjaiban tarthassa. Vágyott a gyermeke érintésére,a semmihez sem fogható babaillatra. A pici megmozdult,Bella pedig a dudort cirógatta,ami valószínűleg egy kis ököl volt.

6.fejezet

Jasper olyan hajnali egy óra környékén tért vissza a motelszobába. Miután nem talált olyan autót,ami megfelelt volna az igényeinek ( például sötétített üveg a napfény miatt ) ,és meg tudta volna venni valamelyik részeg flótástól Busby-ban,Billings-ben tette meg a dolgot. Majd ellenőrizte a környéket. Minden zug nyugodt volt. Sehol egy volturis.
Bella már aludt,mire visszaért. A takaró alatt a lehető legkisebbre gömbölyödött össze. Haja nedvesen terült szét a párnán,arca békés volt. Ahogy az érzései is. Jasper ebből levonta a következtetést,hogy nincs rémálma az elmúlt hét miatt. De jó neki! Ő álmok nélkül is rémeket lát...
Hanyatt feküdt a másik ágyon,kezeit a feje alatt nyugtatta. Lehunyt szemei előtt Alice tündéri bájjal kacagott,de a következő epizódban már holtan látta. Igyekezett a szépet feleleveníteni,de az mindig átcsapott valami borzalomba. Érdekes volt,hogy hiába voltak vámpírok,akiket igencsak drasztikusan lehet megölni,ő mégis úgy látta a nőt holtan,mintha csak ember lett volna. Beleégett az agyába a kép,ahogy Alice mindig vidáman csillogó szemei üresen bámulnak a semmibe - nem úgy,mint a látomásaikor,nem,ez teljesen élettelen tekintet volt,ami nem mást lát,hanem semmit sem - ,cseresznye piros csókolni való ajka szürkés lila,arcára ráfagyva a rettegés a gyilkosától. Utálta önmagát,amiért nincs léte egyetlen értelmével. De megígérte Edwardnak,hogy akár az élete árán is megvédi újdonsült húgát. Hiába volt mehetnékje,hogy felkutassa és vigyázza Alice-t. A szavát nem szeghette. Ő még abban a korban nevelkedett,mikor még sokat jelentett az eskü. Becsületet,bizalmat,elhivatottságot és nem holmi körítést,éppenséggel.
A vámpírok rettentő filozofációra képesek,így nem csoda,hogy "pillanatok" alatt reggel lett.
Még a sötétítő függönnyel is világosabb volt a szoba,mint este lámpafénynél. De mikor kikukucskált,az eget vaskos szürke felhők borították. Megkönnyebbült. Így legalább nem kell sötétedésig várniuk az indulásra.
Azonban Bella nem úgy tűnt,mint aki hamarosan felébredne. Bizonyára rettentő kimerült volt. Egy millimétert nem mozdult arrébb egész éjjel. Szemhéja szorosan lezárva. Egyenletes szuszogását enyhén szétnyílt ajkai biztosították.
Jasper felsóhajtott és a fejét vakargatta. Most mit csináljon? Cipelje le a kocsiba vagy várja meg,míg felkel? Vagy felkeltse? De hát olyan angyalian alszik...
Nem kellett sokáig tanakodnia. Ahogy Bella tudatalattija megérezte,hogy valaki figyeli,kirázta önmagát a mély álomból. Laposakat pislogva ébredezett,annyira álmos volt még,legszívesebben aludt volna tovább.
- Jó reggelt,Bella! - köszöntötte a férfihang. Megpróbált ráfókuszálni az ablak előtt tornyosuló alakra.
- Heló - motyogta rekedtes hangon. Kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Egész éjjel ebben a pózban volt? Mi a frász volt azzal az esküvővel,hogy azóta mozdulatlanul alszik?! De legalább nem érzi,hogy izomláza lenne a futástól.
- Hogy aludtál?
- Jóóól - ásította,majd a fejét a párnába fúrta. Kávét,de azonnal! Vagy itt hal meg! Egy sóhajjal ülésbe tornázta magát,a szeméből próbálta kidörzsölni a fáradtságot. - Mennyi az idő?
- Hét óra.
Bella egy bólintással jelezte,hogy elért hozzá a válasz. Szüksége van egy kis mosakodásra,ha még ma magához akar térni! Épp az ágyból mászott volna ki,mikor kősziklaként vágta fejbe a felismerés,hogy csak egy póló meg egy bugyi van rajta. Jasper pedig a szobában tartózkodik. A lábát visszakapta a takaró alá,s azt újra nyakig magára rántva,rákvörös arccal nézett sógorára.
- Megtennéd,hogy elfordulsz és nem leskelődsz?
- Persze. - Azzal Jasper mosolyogva a fal felé fordult és becsukta a szemét.
Bella kipattant az ágyból és felkapta a táskát,majd elvonult a fürdőszobába. A reggeli tisztálkodási szeánszból hiányzott a fogmosás,de azért összeszedte magát amennyire bírta. A haját az ujjaival kefélte át,a barna zuhatag teljesen behullámosodott az éjjel. Hiába. se fésű,se hajszárító.
Végül felöltözött. A póló alá felvette a melltartóját,majd farmer,zokni,cipő. Mind passzolt rá. Belebújt a világosszürke pulcsiba. Mielőtt visszament volna a szobába,lekapta a szárítóról a ruhákat,amiket este kimosott.
- Csak a fekete pulcsidat tudtam megmenteni,a többit tönkre tette a vér - pakolt le a rendezett ágyra. Összehajtogatta a kitisztított ruhadarabokat és betette őket a táskába. A cipőik még enyhén nedvesek voltak,így azokat egyenlőre elől hagyta,addig is száradnak. - Amúgy köszi a ruhákat. De... Honnét tudtad a méretem?
- Alice mellett éltem hatvan évig - nevetett egy aprót a vámpír. - Akaratlanul is beletanultam.
- Oh - vigyorgott Bella is. Az ágyához lépett,hogy bevesse.
Jasper egyébként szótlanul figyelte a lány ténykedését. Aztán már csak pár másodperce volt,hogy megállítsa,mielőtt lecsókolja a parkettát. Rémálom ez a csaj! Hogy bír mindenbe elesni? Nem elég,hogy horzsolásoktól sebes a keze,most még össze is töri magát! Hogy maradt egyáltalán életben,amíg nem ismert egy kupac vámpírt meg korcsot,hogy megvédjék?!
- Uhm,köszi - kecmergett talpra,de Jasper nem engedte el,amíg abba nem hagyta az imbolygást.
- Kigáncsolt a takaró,Bella?
- Valami olyasmi - mosolygott zavartan. Ez de vérciki! Esetleg nem áll egy csapóajtón? Légyszi!
A férfi elnyomta magában a nevetést,nem akarta még nagyobb zavarba hozni sógornőjét. Így is égett az arca szegénynek. Érezte,hogy legszívesebben a föld alá süllyedne. De attól még mulatságosnak tartotta az egészet. Katasztrofális,mi meg nem történik velük! Próbált inkább a célra koncentrálni. Összepakoltak mindent.
Bella már elindult az ajtó felé,mikor megállította.
- Mondjad! - fordult vissza felé.
Jasper a farzsebébe nyúlt,majd elővette a pénztárcáját,ami épp több centis volt a benne lapuló kötegektől. Körülbelül félszáz 100 dollárost vett ki belőle,amit aztán elé tartott.
- Ez legyen nálad és használd,ha kell! - kérte,ahogy Bella érte nyúlt.
- Jasper... Ez... Ez rengeteg pénz - suttogta. - Mégis honnan szerezted?
- Bella,millióink vannak. Érted? Millióink. Kiürítettem a számlámat Salt Lake City-ben és otthonról is hoztam el valamennyit. Valamiből el kell kezdenünk új életet építeni. Minden Cullen vámpírnak tisztában kell lennie a lehetőségekkel. Ami most bekövetkezett,az valamilyen szinten várható volt... Tedd el,Bella! Kérlek szépen! És ígérd meg nekem,hogy ezentúl mindig lesz terved a szélsőségekre is! Nem élhetsz felkészületlenül... Sem emberként,sem vámpírként...
- Miért?
- Hogy tovább tudj menni,ha... Ha velem esetleg történne valami - nyelt egy nagyot Jasper.
Bella tágra nyílt szemekkel nézett fel a férfi arcába. Hiábavaló akkor ez az intézkedés. Ha Jasperrel " történne valami " ,nem fog tudni tovább menekülni. És ez olyan biztos,mint egy hegy. Azt még a vámpírok sem tudják eltolni,bármennyire is szeretnék.

5.fejezet

Jasper előre engedte az ajtóban Bellát. A motel szoba kicsi volt,sötét,s ízléstelen. De volt benne fürdőszoba és ágy,úgyhogy egyiküket sem érdekelte több. Jasper Busby kis városában a motelen kívül csak egy koszos kocsmát talált nyitva,úgyhogy amíg Bellát az erdőben hagyta egy kis időre,egy vacsorázó család feje fölött készített maguknak poggyászt. Csúnya dolog lopni,de szükség törvényt bont. Ráadásul 3 Alice-féle gardróbbal találkozott. Pár ruhadarab nem fog feltűnni,nekik viszont szükségük van rá,amíg nem találnak egy boltot.
Bella legszívesebben bedőlt volna az ágyba,de az utolsó pillanatban inkább a mellette álló székre huppant. Nem lett volna túl jó összemocskolni az ágyruhát.
- Azt a pakkot már megint honnan szedted? - kérdezte két ásítás között. Nem tudta eldönteni,hogy mikor került sógora kezébe egy utazótáska. Főleg,hogy honnan és hogy mi lehet benne.
- Az mindegy. - Letette az ágyra. - Éjszakára itt maradunk,szerzek kocsit.
- Miért,egyáltalán hol vagyunk?
- Montanában,nem messze Billingstől. Chicagóba akarok menni,és majd onnét megyünk át Kanadába hamis papírokkal.
- Miért? Innét közelebb vagyunk,ha eddig eljutottunk,a zöldhatár már semmi.
- Ez bonyolult... Majd máskor elmagyarázom. Most koncentrálj a pihenésre. A táskában találsz magadnak cuccokat. Az ajtót rád zárhatom vagy megvárjam,míg végzel?
- Megleszek.
Jasper biccentett,majd az ajtóhoz lépett. Sógornője eltűnt a fürdőben. Csobogott a víz. Egyáltalán nem számított rá,hogy utána jasperöz. Visszalépett a gangról.
- Mondjad!
- Gyere,ki kéne tisztítani a sebeid. Találtam elsősegély-dobozt.
- Már mondtam,rendbe jön az magától is.
- Alice is hagyná,hogy Carlisle-jal ne is találkozz,amíg fel nem épülsz?
Bella már akkor tudta,hogy nyert,amikor Jasper haragosan összehúzta a szemöldökét. Pár percig farkasszemet néztek.
- El sem hiszem,hogy ilyen fúria is tudsz lenni - fújtatott a férfi,ahogy sógornője lenyomta a kád peremére.
- Mi történt hol?
- A bokámba harapott az egyik.
- A hátadon?
- Tehetséges,mi? - Bella az unott hangnemből nem igazán tudta eldönteni,hogy ez most egy vicc volt e,de azért megmosolyogta. Jasper felsóhajtott,majd egyben lehúzta magáról a két pulcsit,meg a pólót.
A lány arca előbb bíborvörösbe,majd falfehérbe csapott át. Zavarba jött,hiszen hiába volt férjes asszony,nem tudta nem figyelembe venni Jasper kigyúrt felsőtestét. Izmok dagadtak bőre minden egyes négyzetcentije alatt,ahogy mozgott,úgy hullámoztak. Hasa lapos volt és kockás,köldökétől világos szőrcsík húzódott és tűnt el a nadrágjában. Azonban a jobb felkarja,a háta és mellkasa alvadt vérrel volt színezve.
- Veled meg mit csináltak? - suttogta Bella torkában dobogó szívvel.
- Próbálták letépni a karom - vont vállat.
- Nem fáj?
- Dehogynem. - Bella visszapillantott rá a válla fölött. - Attól a fájdalom nem tűnik el,csak mert üvöltözök. Akkor meg minek?
- Azért ezzel tudnék vitatkozni - csavarta ki a bevizezett törölközőt,majd visszalépett Jasperhöz. - Az üvöltés a legérzelemkifejezőbb dolog a világon.
- Segített valaha is? Jobb volt tőle?
Bella megállt a sikálásban.
- Igen - mondta végül. Jasper elgondolkodott,így újra kezelésbe vette a hátát. Vajon mikor szokta így meg a vér látványát? Fogalma sem volt. A rozsda és sószag keverékétől még mindig émelygett,de ha nem kellett volna lélegeznie,biztosan nem zavarta volna.
- Tudod,ezek szerint eléggé más az emberek és a vámpírok felfogása a fájdalomról. Te azt mondod,segít az ordítás,de én ezt még nem vettem észre.
- Ne értsd félre,Jasper,ti még az emberek közt is kitűntök a jóságotokkal,de a vámpírok úgy általában kegyetlenek. Önzőek,csak azt teszik,ami saját maguknak jó. A legtöbb ember nem megy el csak úgy egy kiáltozó embertársa mellett. Értsd ezt akár fizikai,akár lelki fájdalomra. Sokszor képtelenség egyedül megbirkózni a bajjal,s van,mikor nincs más eszköz a segítségkérésre,mint a sikítás,teli torokból... Azért vagy ennyire elszeparálódva. Maria egyszerűen beléd táplálta,hogy csak magadra számíthatsz,nem érdemes törnöd magad az üvöltéssel. És akkoriban lehet tényleg így volt,de már nem. Szerető családod van,akik azonnal a segítségedre lennének.
- Ezért akarsz ennyire foglalkozni velem? Szánalomból?
Bella kiöblögette a törölközőt. Volt benne az is,igen. Minek kezdjen el mentegetőzni? Jaspert nem lehet át verni. De itt nem csak erről volt szó. Hogy is magyarázhatná meg neki? Az ő hülye gondolatmenetét még Edward sem mindig értette meg. Nemhogy aki alig ismeri. Márpedig Jasperrel a mai nap többet beszéltek,mint az elmúlt másfél évben összesen.
A mosdókagylónak támaszkodott,így pont szembe került sógorával. A cipőjét kezdte fixírozni. Jézus Mária,ez de nagyon koszos!
- Is - felelte végül a kérdésre. - Viszont van itt más is. Én... - Elgondolkozott a mondat folytatásán. Kezdte úgy érezni magát,mint a kisgyerek,aki nem meri bevallani anyukájának a váza eltörését,mert nem tudja,mire számítson. - Igazándiból Alice miatt. Velem vagy,holott alig ismerjük egymást,hátráltatlak,de nem hagysz hátra. Nem próbálod Alice-t felkutatni,hogy megóvd,mert rám vigyázol. És ez így nem fair a feleségeddel szemben. Ő nekem is sokat jelent,Jasper. Ha már megfosztottam tőled,legalább hadd vigyázzak én is rád,hogy teljes épségben kapjon vissza!
Bella arca lángolt a zavartól összecsapott monológja végére. A haja mögül pislantott fel sógorára,de az a csempét fixírozta. Valami reakciófélére várt,de csak abban a fajta mozdulatlanságban volt,amire egyedül a vámpírok képesek. Percek múltán a férfi lassan fordult Bella felé,s elmosolyodott.
- Azt hiszem,értem mire akarsz kilyukadni...
Levegő ki,egy másik adag be. Megy ez! Bellának fel sem tűnt,hogy amíg várt,elfelejtett lélegezni.
- Végeztél?
- Mi? - Nehezére esett Jasperre fókuszálni,megint érezte a nyilallást a hasában. Mintha ki akarnák facsarni a gyomrát.
- Azt kérdeztem végeztél e már?
Jasper még meg akarta kérdezni,hogy jól van e,de felesleges lett volna. A lány épp csak megfordult és már telibe is rókázta a mosdót. Nem tudott semmit sem csinálni,jobb híján hátrafogta az arcából a haját. És Bella csak hányt,és hányt,míg végül már gyomorsav is alig maradhatott benne,de még percekig öklendezett. Majd a mosdó peremébe kapaszkodva kiegyenesedett,úgyhogy a vámpír visszaengedte a hátára a hajzuhatagot.
- Kimennél,légy szíves? Csak egy perc és összeszedem magam.
Bella hangja csupán rekedt suttogás volt,így miután elhagyta a fürdőt,Jasper az ajtóval szembeni kis asztalhoz ült le és hallgatózott. Biztos,ami biztos alapon. Lehet,hogy nem valami egészségügyi szakember,de attól még nem hagyhatta sógornőjét egyedül a rosszulléttel! De nem hallott mást,mint vízcsobogást és hogy Bella valamit pakolászik.
A lány tíz perc múlva a hideg víztől felfrissülve az elsősegély-csomagot cipelte ki,amit aztán letett az asztalra. Nem mondott semmit,hanem csendesen elkezdte kitisztítani a sebet,ami körül odabent lemosta a vért. Egyikük sem tudta,hogyan bír rezdületlenül munkálni a gyomorforgató látványú izomszakadáson. De minden szó nélkül megtette. Piros pont neki. Bár lehet beleszámított,hogy már semmit sem tudott volna kihányni.
Utolsó mozzanatként rögzítette a kötést. - Próbálj meg úgy fürödni,hogy a válladat ne érje víz! - oktatta a férfit. Az bólintott.
- Köszönöm,Bella! Jobban vagy már?
- Aha. Menj csak előre,ha ma még szeretnél elmenni - mosolyodott el halványan. Elege volt a mai napból. Szeretett volna elmerülni a kádban,ami nála hosszas időtöltés. Jaspert pedig már így is feltartotta azzal,hogy ápolónőt játszott.
- Rendben.
Miután Jasper kivett a táskából néhány tiszta ruhát,elvonult fürdeni. Bella pedig eltakarította az asztalról a rendetlenséget. Nagy sóhajjal ült le az ágy melletti székre. Holnapra tuti izomláza lesz a mai rohanástól. Bele nézett az utazótáskába. Két kupac ruha volt benne : az egyik férfi,a másik női. Kivette a neki szánt holmikat. Két farmer,néhány felső,két kapucnis pulcsi,meg fehérneműk. A táska alján még talált egy őszi kiskabátot magának és egy pár márkás sportcipőt. Mind vadonatújnak tűnt. Honnan szerezte mindezt este? És akkor már hol maradt a pizsi? Igaz,hogy nem luxus nyaraláson vannak,de azért na.

4.fejezet

Bella levegőt is alig mert venni,ahogy az idegen vámpír szagolgatta. Félt tőle,nagyon is. Ha Jaspert kiütötte,belőle maximum csontszilánk lesz a legnagyobb darab,ami megmarad. És még csak meg sem találják. Soha. Beépül a földbe. És Bella Cullen megszűnik. Örökre.
" Mi a frászt nyavalyogsz most meg? Te akartál meghalni! " - tromfolta le gondolatban saját magát. Edward után akart menni. De nem! Ő nem halhatott meg. Azt ígérte örökre együtt lesznek. Hát fognak is! Hamarosan vége lesz ennek az egésznek és újra egymáséi lesznek. Soha többé nem fognak különválni. Edward átváltoztatja és ő is lesz olyan erős,hogy megvédje a családját. Belőle többet nem lesz áldozati bárány!
Annyira hirtelen maradt egyedül,hogy térdre zuhant. Még a szél is lemaradva csapta meg. Egy reszketeg levegővétel. Oké. Még életben van. Igaz,hogy az anyag megadta magát és a vámpírral együtt távozott a kabát egy darabja is. De nem esett baja. Fizikailag legalábbis.
Épp csak megnyugodott volna,mikor a bokája satuszorításba került és kihúzatott alóla a lába. Kezével tompította az esést. Felnyögött a landolástól. Azért ez már sok volt egyetlen napra! Egy újabb rántásra átfordult a hátára,hogy lássa,ki vagy mi cibálja.
A gyomorsav a torkába kúszott,ahogy meglátta a szikrázó kart a lábára fonódni. Ez hozzáért! Undorító! Eszeveszetten elkezdte rázni a lábát. Csak tűnjön már el! Phúúújjj! A másik lábával elkezdte rugdosni a testrészt,de az makacsul fogta a bokáját.
- Anyádat,te dög!
Bella egészen a mellkasáig húzta a bal lábát és apait-anyait beleadva az ujjakat találta telibe. A saját sípcsontját is érte a rúgás. De a fájdalom eltörpült a megkönnyebbülés mellett,amiért kiszabadult. Gyorsan arrébb araszolt. A tenyere azonban megkarcolódott valamin... újfent. Kitapogatta,hogy megnézze.
Gyufa! Hogy ezt miért felejtette el?!
Az a külön életképes kéz már megint Bella felé vonszolta magát. A lány a gyufát szorongatva talpra kecmergett. Néhány percnyi hátrálás után végül az amúgy is tönkre ment dzsekijét áldozta be. A tűz szereti a nejlont címen gyújtotta meg azt és dobta a karra. Másodpercek alatt vörös lángra kapott az egész.
Bella Jaspert kereste. Végül a vámpírral birkózva látta meg a tisztás szélén. Futásnak eredt és mintha csak Jasper tudná mire készül,a volturis katonát saját testével szegezte földhöz.
A lány az utolsó pillanatban esett hasra egy száraz gallyban. Még a szusz is benne akadt. A vámpír lehajította magáról Jaspert,hogy aztán egy vigyorral közeledjen Bellához. Ennek ellenére Bella mégis képes volt feltornázni magát ülésbe. Reszkető kezekkel húzta elő a gyufaszálat. Ez volt az utolsó. A végső próba.
- Azt hiszed az a kis gyufa megvéd,kislány? - gunyorgott a vámpír.
- Mi... lesz... már... - motyogta Bella a faágnak. A gyufa már majdnem végig égett,viszont a gally vége épp csak megfeketedett. - Gyerünk!
A kiáltással egy időben a fa lángra lobbant.
- Igen,képzeld,kicsi a bors is,de erős - válaszolt a lány és a köpenyhez vágta az ágat.
Szívesen nézte volna még,ahogy a napfényben szikrázó vámpír másodpercek alatt megzavarodik és lángba borul. De sógora kilökte alóla a lábait és eltűntek az erdő mélyén.
- Tegyél már le!
- Megsérültél? - kérdezte Jasper. Kitartóan fürkészte a lányt,de csak a tenyerén látta a horzsolásokat.
- Semmi bajom - enyhült meg. - Te?
Jasper a fejét rázta. - Túlélem,ne aggódj. - Lábra állította,aztán lehunyt szemmel egy fatörzsnek dőlt. Annyira elfáradt. És ezt annyira utálta. Ha egyszer vámpír,miért merül ki egy kis csetepatétól?!
- Mert ez nem egy kis testvéri csépelés volt,édesem. Hanem csata.
- Mit mondtál? - pattant ki a szeme. Bellára meredt.
- Semmit.
- De...
- Meg se mukkantam,Jasper! - ráncolta a homlokát. - Biztos jól vagy?
Bella figyelmesen vizslatta sógora arcát. Teljesen összezavarodott képet vágott és újra lecsukta a szemét. Elgyötörtnek tűnt. Hiába vámpír,tűnődött a lány,ő is csak egy olyan ember,aki elvesztette a szerelmét. Talán egyáltalán nem viseli jobban a történteket,mint ő,csak ügyesebben leplezi. Ugyanazt a családot hagyták hátra. Érezhetik ugyanazt irántuk? És ugyanazt a hitet,reményt,hogy jól vannak és egyszer ismét ölelhetik egymást? De ha ugyanúgy epekednek a szerelemért... Egy vámpírnak mennyi ideig tart begolyózni? Van egyáltalán vámpír-diliház? Bár ha jobban belegondol,nincs. Különben a Volturi meg a sleppje már be lennének oda paterolva...
- Csak ketten voltak? - Törte meg a csendet.
- Nincs a közelben más,ha arra gondolsz. De azért nem ártana tovább mennünk. Hol a kabátod?
- Mármint ami maradt belőle? Gyújtósnak használtam. És a tied?
- Dettó - vigyorodott el Jasper,de hamar elkomolyodott. - Köszönöm Bella!
- Mit?
- Megmentetted mindkettőnket. Nem bírtam volna el vele.
Lehajtotta a fejét. Szégyellte magát. Gyenge volt,egy törékeny embernő hamarabb leküzdötte az ellenfelét,mint ő.
- Honnan szedted azt a gyufát? - vonta fel a szemöldökét.
Bella a hátára mászott. Zavarban volt.
- Még a hotelban raktam zsebre. Egyszer azt mondtátok,gyúlékonyak a vámpírok.
- Hmm,még a végén kikupálódsz - jegyezte meg a férfi. - Kapaszkodsz?
- Aha - motyogta bele Bella a hátába. Aztán már csak a szelet érezte,ahogy belekap a hajába. Szerette volna kifésülni azt a gubancot a fején. És megmosni! Elmerülni egy kád habos vízben és órákig relaxálni. Mit nem adott volna most egy ágyért is! Meg egy jó adag tojásrántottáért.
Érezte,hogy kezd fájni a feje,úgy tűnik,mégis csak rosszul esett rá. Nagy levegőt vett,hogy kitisztuljon az agya,de csak a sós rozsdaszag kúszott az orrába.Mi a...? Óvatosan végigszagolgatta a vámpír hátát és vállait. Látszódni nem látszott,de a pulcsi alatt csurom vér lehetett.
- Te meg mit csinálsz?
- Vérzel. Miért nem szóltál? - tromfolta le sógorát.
- Mondtam már,túl élem. Rendbe jön magától is...
Nem beszéltek többet. Bella megsértődött,amiért Jasper arra sem méltatta,hogy szóljon a sérüléseiről. Jaspert pedig zavarta,hogy Bellát ennyire foglalkoztatja a mibenléte.  Nem igazodott ki a lány érzelmein,hiszen még a sajátja is túl sok volt egyszerre. Alice-t akarta,aki mindig képes volt lenyugtatni és megvigasztalni. Jól van a kis manója? Ugye él még? Ugye megérezné,ha baj lenne vele? Vagy bármi jel nélkül elveszítheti léte egyetlen értelmét? Vagy az a hang volt a jel? Mintha Alice szólt volna hozzá. Esetleg épp becsavarodik? Vámpírok egyáltalán meghibbanhatnak?
Sötétedett már,mikor Jasper lefékezett. Pár méterre voltak egy aprócska várostól.
- Bella,itt maradjunk éjjelre?

3.fejezet

Bella semmit sem észlelt a külvilágból,vagyis épp csak annyit,hogy ne essen el. Miután kiürítette a fejét,egyedül a tempóra összpontosított. Jasper erőltetett menete miatt volt képes épeszű maradni. Egyik láb elé a másik. Különben már rég összecsuklott volna a fájdalomtól. Az utóbbi időben nap nem telt el anélkül,hogy Edwarddal minimum telefonon ne beszéltek volna. Most meg lassan egy teljes hete nem is hallott felőle. Vagy több - nem igazán tudta már,hogy hányadik napja vannak menekülőben. Egyáltalán élnek még a családból rajtuk kívül? Hálás Jaspernek,amiért nem hagyta hátra és megmentette a biztos haláltól. De ha az élete egyetlen értelme nem élte túl,inkább maradt volna ott ő is.
Arra eszmélt fel,hogy Jasper a karját fogja és várakozóan nézi.
- Tessék?
- Mondom már eleget sétáltunk,vigyelek a karomban vagy kibírod a hátamon?
- Ja,kapaszkodok. - Jasper a nyakába segítette. Szemet szúrt Bellának,hogy közben végig az erdőt fürkészte. - Mi a baj?
- Nem tudom - lehelte a férfi.
Majd minden előjel nélkül futásnak eredt,így sógornője majdnem elengedte. Karját szorosabban fonta a nyaka köré,arcát a lapockájába fúrta. Az utóbbi Jasper méretét tekintve igen könnyű volt. Ugyan nem akkora,mint Emettnek,de szélesebb válla volt,mint Edwardnak. Ráadásul most nem volt annyira hűvös,az ivás felmelegítette a fagyott testet.
Jasper perifériás mezejében egy árnyalak tűnt fel. Megpróbált még többet kisajtolni magából,de már így is teljes kapacitással futott. Taktikát váltott. Megperdült és szembe állt a hívatlan vendégekkel. Bella felemelte a fejét,de meglátva a közeledő köpenyes alakokat belé fagyott a kérdés. Jasper lefejtette magáról a rémült lányt és a fülébe suttogott. Bella nagyot nyelt és bólintott.
Jasper a testével takarta sógornőjét az idegenek elől. Két volturis katona volt. Egy magasabb rangú sötétszürke és egy közkatona egérszürke köpenyben.
Nem siettek,játszani akartak áldozataikkal. Egyik lépés a másik után. Várták,hogy Cullenék mégiscsak futásnak eredjenek. De Jasper csak állt közönyösen. Egyedül az emberlány szapora szívverése törte meg a köztük beállt vihar előtti csöndet. Még az erdő is megnémult. Minden állat menedékbe húzódott,s mintha még a fák is tudnák,hogy baj lesz,abbahagyták a sustorgást.
Jaspernek csupán egy másodperc törtrésze maradt a reagálásra. A két katona feléjük vetette magát. A gyengébbiket elkapva védte ki  Bellától a másikat,majd felüvöltött.
- Futás!
Bellának nem kellett több. Az összes erejét bedobva indult el. Az adrenalin felbuzgott benne. Miután egy majdnem méter átmérőjű kidőlt fatörzset ugrott át,vesztett a lendületéből. Pár pillanat alatt kiterült valakivel a hátán,mint egy béka. Támadója még hamarabb tűnt el róla,hogy aztán Jasperrel birkózva hemperedjen mellé az avarba. A lány mászásból váltott sprintelésbe,de érezte,hogy már nem bírja sokáig. Nem volt épp egy sportember. A tüdeje fájdalmasan szorult,az izmai feszültek.
Egy fatörzset elkapva épphogy csak meg tudott torpanni a lejtő tetején. Nem volt sziklameredek,de ahhoz eléggé,hogy épeszű ember ne akarjon futva lemászni onnan. Levegő után kapkodva nézett maga mögé. Sógorát épp egy bokorba építették be,egy máglya pedig távoli fényként pislákolt. Belélegezte a lehető legnagyobb adag levegőt,amire ilyen állapotban képes volt,majd neki lendült. Egy pár méteren át még a fákba kapaszkodott. De aztán az erdő elfogyott és Bella előtt nyílt terep húzódott. Egy utolsót még hátrapillantott. Aztán elindult lefelé. A felsőtestével ellensúlyozta ki a dőlést. Már vagy félúton járhatott,mikor egy erőteljes hasi görcs összerántotta. Előre görnyedt és könny homályosította el a látását. A fájdalomtól felsikított,majd egy nagyobb kavics elegendő is volt. Egyik bukfencet a másik követte. Megpróbálta megállítani önmagát,mégis csak azt érte el,hogy hordóként gurult tovább. Ha ettől nem lesz agyrázkódása,akkor már semmitől sem!
A hátán kiterülve landolt a völgyben. Felszínesen kapkodta a levegőt. És nem csak az előbbi fizikai megterheléstől. Sok vol5 neki ez az egész! Otthon akart lenni,Charlie-nál,ahol Edward óvva,szerelmesen ölelte,amíg aludt. Szerelme gyöngéd csókjára kelni. Átmenni a Cullen villába,ahol Alice folyamatosan pörög,Emmettből pedig dől a fárasztóbbnál perverzebb viccek áradata. Esmével sütit készíteni az árvaházba,Carlisle-jal jókat beszélgetni az irodájában. Mind-mind,még Rose flegmasága is hiányzott. Az utóbbi hónapok napi rutinja. És a tudat,hogy együtt az egész család biztonságban!
Órákig képes lett volna feküdni ott,bámulni a tiszta kék eget és hallgatni az elcsendesülő dörömbölést a bordái mögött. De még mindig egy tök ismeretlen vidéken volt,a két vámpír morgott és ordított,és egy egész kar pont elrepült felette és... Állj! Egy micsoda?!
Bella oldalra fordította a fejét. Egy kar,egy igazi,tőből leszakított kar épp két méterre tőle pont becsapódott. Kellet pár perc,mire az agya felfogta a látványt. Még további másodpercek,mire eljutott a tudatáig,hogy a saját ujjaival vonszolva magát a kéz felé indult.
Ekkor tört el a mécses Bellánál,az eddig visszatartott sikoly kibukott az ajkai közül. Rákmászásban tolta magát egyre messzebb az önálló életre kelt testrésztől.
De nem csak attól kellett volna tartania,hanem annak gazdájától is. Aki épp felé tartott. Vámpír-sebességgel haladt,Bellának még felállni sem volt ideje. A Cullen gyereket már leírta a vámpír. Elintézi a kiscsajt,élvezni fogja minden egyes sikolyát,amíg meghágja,és minden egyes csepp vérét,amíg az utolsó is az ő testét nem fogja éltetni. Előbb a szórakozás,utána a munka. Majd egyszerre égeti el őket. De előbb ez a zabálnivaló ember...
Felrántotta a kabátjánál fogva magához és a szemeit kereste. Azokat a rémült szemeket és sikolyra húzódó ajkakat. A nyakához fúrta az orrát és mélyet szippantott. A lány teljes testében remegni kezdett. Egy újabb mély lélegzetet vett a vámpír és csukott szemmel ízlelgette az illatot. Az a fenséges aroma,ahogy keveredik a félelem semmi máshoz sem hasonlítható ízével. Hmm,királyi lakoma... Lehet nem is fogja kibírni,hogy férfiúi kötelességét teljesítse.

2.fejezet

Jasper kajával tért vissza Bellához. Ő maga fél óra alatt 4 szarvast szipolyozott ki,csakhogy biztosra menjen. Csordultig volt. Csapott némi zajt a járásával,nehogy frászt kapjon a lány. Így is mardosta a bűntudat. Képes lett volna belekóstolni! Érezte a félelmét,ő mégis kis híján megölte volna,csak ízlelhesse a virágillatú nedűt... Annyi tanulás után még mindig nem tudja kontrollálni az éhségét. Hogy volt képes Alice annyi év szörnyűség után mégis odaadóan szeretni őt? A legártatlanabb teremtétesek miért mindig a szörnyeket védik? Rengeteg dologtól megfosztatnak miatta,de Bella és Alice ennek ellenére is nekik áldozzák az életüket. Ez így nem fair.
- Szia! Hoztam neked ételt - ült le a fűbe Bellával szemben.
Nem nézett ki túl jól. Rettentő sápadt volt,szinte fehérebb,mint a vámpír. A keze remegett,a szemét nehezen tartotta nyitva. Nagyszerűen vigyáz rá,mit ne mondjon!
- Hogy szerezted? - nyúlt a táskáért.
- Van egy farm pár mérföldnyire... Nem értek az ilyenhez,szóval azt hoztam,amit felismertem. Bocsánatodat kérem,megfeledkeztem étkezési szokásaidról - hajtotta le a fejét. Szégyellte magát. Ráadásul nem ez volt a teljes igazság. Direkt tervezte megállás nélkül az utat Winnipegig,ugyanis nem tudta,hogy az emberi szervezet így reagál a táplálékmegvonásra. Meg hogy ő sem bírja sokáig Bella mellett. A lánynak igaza volt abban,hogy csak hátráltatja a menekülésben. De attól még nem hagyhatta magára. Még egy nagyvárosban is csak napok kérdése lett volna,hogy rátaláljanak és megöljék. Nem volt nagy stratéga,a lelkéről nem is beszélve. Egyedül esélye sem lenne. Meg aztán ha lecsengene ez az egész és Bellának haja szála sem görbülne,Edward akkor is behajtaná az árát,amiért képes volt a lányt a maga szerencséjére bízni. És azért az tényleg nincs neki sok.
Bella csak megrázta a fejét és átnézte a táska tartalmát. Fél kiló kenyér,egy üveg mogyoróvaj,pár szem alma és három flakon ásványvíz.
- Köszönöm,Jasper,de nem hiszem,hogy tudnék enni - felelte halkan.
- De hiszen éhes vagy,nem? - húzta össze a szemöldökét.
- De,nagyon is,ez a baj - hajtotta Bella a homlokát a térdeire.
- Nem értelek.
- Ha üres a gyomor,pár óra esetleg nap után elkezd összehúzódni és ettől erőteljes hányinger lép fel. Így elég nehéz bármit is megenni...
- Azért próbáld meg. Légy szíves! Majd megpróbálok segíteni.
Bella egyenesen Jasper szemébe nézett. Világos,majdhogynem sárga volt az írisze. Jobban állt neki,mint a szénfekete,illett a méz-szőke hajhoz. Egy biztató mosolyt küldött sógornőjének,de nem volt az a túl vidám típus,így nem tartott soká. Alice tudta csak kiváltani belőle az igazi,boldog arcát. Mások nem ismerték annyira,mint a felesége,még a család sem. Ráadásul Alice-nél ritka alkalom volt a kellemetlen érzések áradata. Míg rajta kívül folyamatos érzelem-tengerben kapálózott.
Jasper megpróbálta saját jóllakottság-érzésével tompítani Bella hányingerét,amíg evett néhány falatot a kenyér belsejéből. De aztán a lány felpattant és az egyik távolabbi fa tövébe rókázott. Ezt ismételték meg jó párszor,mire képes lett az evésre.
Gyalog indultak tovább az erdőben.
- Miből veszed,hogy nagy előnyben vagyunk?
Jasper előrefelé meredt útirányt keresve,miközben válaszolt. - Gyorsan haladtunk. Ráadásul amíg Salt Lake City-ben hagytalak,indítottam nekik egy rossz szagmintát Délre. És elintéztem,hogy azt higgyék,New Yorkba repülünk. Szétszakadtak,a tegnapi eső pedig elmosta a nyomok jó részét idekint.
- Au -terült ki Bella egy farönkön. A vámpír visszafordult és a karját nyújtotta.
- Biztos ne vigyelek?
- Akkor feleslegesen bíbelődtünk a kajálásommal - porolta le magát. - Most meg hova mész? Jasper!
Bella utána sietett.de aztán egy kiálló gyökér miatt ismét szemügyre vette a talajt. Két cipő furakodott a látóterébe.
- Edwarddal annyit túráztatok,hogy nem akartam elhinni,hogy képes vagy percenként kiterülni,mint a nagyalföld. De ezek szerint igaz a hír...
- De talán ő nem rohant előre,mintha futóversenyen lennénk - fújtatta a lány,de fekvéséből adódóan a szavain nem jött át az érzés.
Jasper felsóhajtott. Ha elvárja,hogy lajhárokat megszégyenítő tempóban haladjanak és közben folyamatosan állóhelyzetbe segítse,inkább meghordja a saját máglyáját! Túlságosan hozzászokott Alice önállóságához,kecses ügyességéhez. Vajon ő most mit csinál? Kivel lehet? Talán Edwarddal. Vagy legalábbis reméli... De most nem gondolhat erre! Hiszen már most látni,hogy nem fognak eljutni Winnipegbe... Talán némi késéssel azért csak sikerülhet. Muszáj lesz!
Elvégre ő a nagy stratéga. Ha Maria mellett helytállt,ez gyerekjáték lesz!
S amíg Bella a jótékony gondolat-száműzés utáni ürességgel gyalogolt sógora mellett,ő magában előre megfontolva minden lépésüket eltervezte az útjukat. Szinte tökéletes terv volt.
De mikor látott már olyat a világ,hogy bármi menetrend szerint haladna?
Alig két perc kellett,hogy Jasper számításai keresztbe húzassanak.

1.fejezet

Jasper futott. Megállás nélkül. Még csak nem is lassított. 3 napjába telt sógornőjét elrángatni Salt Lake City-be. Annyi mindent elintézett! Nem fogja pont most tönkre tenni az egészet! De ahogy lenézett a karjaiba,már tudta,hogy a tervének lőttek. A vámpír Bellát cipelte. A lány a szomjúságtól és az éhségtől ismételten eszméletét vesztette pár percre. Ha magánál volt,tehetetlenül csüngött Jasperön,nem tudott mást csinálni.
- Hova megyünk? - krákogta Bella.
- Kanadába... akartam.
Bella várta a folytatást,de percekig hiába.
- De?
- De hamarosan táplálékra és pihenésre lesz szükséged,különben teljesen legyengülsz. Winnipegig nem bírnád ki,és én sem.
A végét már csak suttogta. Ez volt az ő gyengesége : a szomj. Az áhítozás a vérre,ami a lányban csörgedezett. Egyre nagyobb kihívást jelentett számára,hogy ne a papírvékony bőr alatt pulzáló,kékes színben hívogató nyaki ütőeret fixírozza.
Azonban Bella ebből semmit sem vett észre. Sokkal jobban lefoglalta éhségtől liftező gyomra. És vacogott. Nem tudta eldönteni,hogy a menetszél,vagy maga Jasper hidegebb-e. Kucorodjon a lehető legkisebbre sógora ölelésében,avagy a lehető legtávolabb húzódjon a fagyos felsőtesttől?
Sógor... Családtag. De a családját általában ismeri az ember. Ő másfél év után ment hozzá Edwardhoz,mégis alig ismeri őket. Nehézkesen elmázolt az arcán egy könnycseppet,hogy azt sok másik kövesse. A férjét akarta. Fájdalmasan senki volt nélküle. Hozzá akart bújni,a csókját ízlelni! Azt ígérte,örökre vele marad. Akkor most mégis hol van? Vagy megint átverte?! Megint elment? Csak színjáték volt az egész? Hogy megkapja,aztán Tanyaval jót nevessenek a hülye naiv Bellán?!
Vagy egyáltalán megtörtént az elmúlt fél év? Lehet,hogy még mindig Forksban vegetál és csak a képzelete játszik vele. Sőt biztos! Túl szép,hogy igaz legyen. Azaz esküvő,Esme szigete... Káprázat mind. Csoda,hogy még nem ébredt fel. De talán mindjárt. Ez a hiány elviselhetetlen. Csak sikítania kell Edwardért,aztán jön Charlie és felkelti... Vagy Renée. Hiszen emlékszik,mikor repülőre szállt. Nagyon édes házat vettek Jacksonville-ben,4 hálószobás. Ha születne még kistestvére,ők is elférnének. Egy kisfiú és egy kislány. Renée és Phil oda meg vissza lenne az örömtől. Ő nem ért a gyerekekhez,de biztos hamar belejönne. Nagyokat sétálnának a tengerparton. Azon a remek parton. Szinte érezte is,ahogy a homokszemcsék a lábára tapadnak és a bőre csak úgy szívja magába a D-vitamint. Renée szerint amíg van homok a világon és nem remeg a kezük,felesleges pedikűröshöz menni. Na nem mintha amúgy elment volna. Már az is elég volt,mikor Alice mázolta össze. Brr.
- Edward - sóhajtott fel Bella.
Jasper megmosolyogta,de fájt neki. Ő is érezte a hiányt,Belláét is,a sajátját is. Alice-t akarta magához ölelni. Vajon mi lehet az ő kis manójával? Reméli nem esett baja. A felesége egy angyal,nem érdemel ilyen sorsot. Eleget szenvedett emberként. Szíve szerint azonnal a keresésére indult volna,csak ne érje több rossz. Rohant volna,hogy ezért bosszút álljon... De megígérte,hogy nem teszi.
- Bella,nem Edward vagyok - simogatta tovább a lány arcát. A szemét egyre jobban vonzotta lüktető nyakának látványa. Szinte már a szájában érezte a meleg nedűt,ahogy végigsimogatja a nyelőcsövét,hogy aztán feltöltődjön vele,az energiájával.
Lehunyt szemmel nyalta meg az ajkait.
- De én őt akarom!
A hiánnyal,szenvedéssel teli hang észhez térítette. Megrázta a fejét,hogy száműzze a gondolatait.
- Bella,kelj fel! Légy szíves! - rázta meg gyengéden a vállainál fogva.
Percek kellettek hozzá,hogy Bella megértse,amit mondott neki.
- Hadd menjek veled,kérlek - kapaszkodott a kabátjába. -Ne hagyj itt!
- Bella,nem! Nem lehetsz a közelemben,ha vadászok! - morgott fel Jasper. Miért ennyire érthetetlen ez a lány? Hát soha semmiből nem tanul? Legszívesebben kiszipolyozná belőle az életet,és akkor még akadékoskodik is! - Olyankor az ösztön irányít...
- Nem az eszed. Tudom,felfogtam! Mi lesz már? Menj! Úgyis csak hátráltatlak,majd én itt bevárom a Volturit...
Bella dacosan nézett fel a vámpírra. Szemében könnyek csillogtak.
- Jó napi előnyünk van,ha nem több. Nekem max egy óra kell...
- Honnan tudod? Lehet,hogy már a nyakunkon vannak. Honnan tudod,hogy nem értek utol?
-Mert így intéztem - öntötte el a szemét a pulzáló ér látványa. Nagyot nyelt,Bellát pedig még a hideg is kirázta a nézésétől. A lány leszegte az állát. Mindjárt nem érezte magát nagyobb biztonságban Jasperrel,mint nélküle.
- Én... Inkább menj - nyelt egy nagyot ő is. Csakhogy vágyakozás helyett a félelem miatt. - Jó étvágyat a szarvasokhoz! -nyomta meg az utolsó szót.
Vagy bármihez,ami nem ő! Talán Edwardnak igaza volt,hogy hiányzott belőle a normális életösztön. De most már biztosan nem.