8.fejezet

Bella épp maga volt az elégedettség megtestesítője,úgyhogy Jasper nyugodtan hagyta magára a kocsiban. Megtankolt,majd bement a boltba. Vett egy üveg ásványvizet,meg pár szendvicset. Reméli Bella szereti. Órák teltek el,hogy azt a kevéske reggelit is kiadta magából,ideje lesz már ennie. Más nem,muszáj lesz felkeltenie. Be fogja tartatni a gyakori étkezését!
- Van valami gyógyszerük rosszullétre? - fordult a pénztáros felé.
- Nincs - vágta rá a férfi mogorván. - 13,50 lesz!
Jasper sóhajtva fizetett. Bunkó paraszt! Ennyit Bella nézeteiről. Igaz,kivétel erősíti a szabályt,csak az a baj,hogy nem ez az egy ember a kivétel.
Mikor kinézett a kocsira,már tudta,hogy sietnie kell. Felkapta a pultról a táskát,majd öles léptekkel megindult. Az ébredező Bella épp a cipőjét tornázta magára. Amint lábra állt,a nyirkos beton kicsúszott alóla. Annyi lélekjelenlét sem volt benne,hogy megkapaszkodjon a kocsiajtóban. Jasper még időben megtette az utolsó lépést,szabad karját a derekára fonva visszahúzta állásba,majd visszább lépett. Katasztrófa ez a nő!
- Csak óvatosan!
- Ühüm - motyogta a lány álmosan. - Pisilnem kell.
A WC elég kulturált volt ahhoz képest,hogy egy benzinkúton napjában hányan fordulnak meg. Bella cicamosdást végzett,úgyhogy egészen felfrissülve ült be a kocsiba. Becsatolta magát és Jasper már indított is. Kellett pár perc,mire leesett neki,hogy már az I90 - esen vannak.
- Mennyit aludtam? - pislogott Jasperre.
- Úgy hét órát. Egyél! - bökött állával a kesztyűtartóra rakott táska felé.
Bella kihalászta az egyik nejlonba csomagolt szendvicset. Óvatosan harapott bele,hátha megint előjön a hányingere. De az émelygés elmaradt,s a zöldséggel megpakolt bucikat néhány perc alatt befalta.
- Köszönöm.
Elvörösödött,miután ivott pár korty vizet is. Úgy habzsolt,mint aki még életében nem evett.
- Egészségedre - mosolygott vissza a vámpír. - Fejed hogy van?
- Jól. És a te vállad? Nem kéne kicserélni a kötést?
- Semmi bajom,Bella,miattam ne aggódj.
- Már megint?
- Még mindig.
- Makacs vagy.
- Mert te nem? - vonta fel a szemöldökét Jasper.
- Az más - vágta be a durcást a lány.
- Miért?
Bella megrántotta a vállát. - Csak mert... Mert én még húsz sem vagyok,te meg egy több száz éves vámpír lennél tudtommal.
- Csak 167 - jegyezte meg csendesen.
- Csak?! - hihetetlenkedett a lány.
- Nem Edward vagyok,hogy matuzsálemnek tituláljam magam,Bella! - csattant fel. - Mindegyikünk másképp gondolkodik a vámpírlétről.
Bella szemében könnyek jelentek meg. Csak pár perce próbált nem azon kattogni,hogy mi van Edwarddal. Akkor miért nem lehet őt kerülni?! Imádja a férjét,de annyira nagyon aggódik érte. A féltésbe fog beleőrülni hamarosan!
- Hiányzik - suttogta.
- Tudom -sóhajtott fel a férfi. - Nem beszélgethetnénk valami másról,mielőtt bedilizek?
A szájából vette ki a szót.
- És miről beszéljünk?
- Amiről akarsz.
Hát ez az. Hogy ő miről akar beszélni és mit szeretne kikerülni,az egy és ugyanaz a személy. Hallani akarta Jasper szájából,hogy minden rendben és a családjuk jól van. Senkinek nem esett baja. De képtelen lett volna elviselni,ha ennek az ellenkezőjét mondja.
- Miért pont Chicago? - kérdezett végül rá arra,amit Jasper már egyszer megígért,hogy elmeséli.
- Van ott egy "barát" - fintorgott - ,aki gyorsan dolgozik. Maximum két hét alatt meglesznek a papírok,utána mehetünk Torontóba...
- Oké,de még mindig nem értelek - vágott közbe Bella. - Ennyi idő alatt háromszor átérnénk Kanadába. A zöld határon már át is értünk volna. És egyébként is. Nem vagyunk körözött bűnözők! Minek hamis iratok?
- Jelenleg egészségesebb,ha tömegben vagyunk. Ha itt utolérnek,nem tudnak nyílt támadást intézni ellenünk és addig eltűnhetünk a szemük elől. Viszont a Volturi nem egy piszlicsáré utcai banda - sóhajtott egy újabbat fáradtan. - A CIA megirigyelné a kiépítettségüket. Nem csak néhány mogorva harcosa és néhány öreg terme van Aronak,Bells! Percek alatt megtudnák,ha átlépjük a határt... És apád sem fogja szó nélkül hagyni az eltűnésed. Hamarosan keresni fognak,ha nem teszik már most is.

Bella már nem tudta nyomon követni a kisvárosokat,amiken áthajtottak. Az autóban éjszakáztak,benzinkutakon tisztálkodtak és csak kajáért álltak meg időnként. Jaspernek nem volt fárasztó az állandó vezetés,de érzelmileg kimerítő út volt mindkettejüknek. Beszélgetéssel próbálták elterelni a gondolataikat,de aztán mindig a családnál kötöttek ki. Közösen kísérelték meg túlélni azt az őrjítő fájdalmat,kitölteni a tátongó űrt,amit szerelmeik hiánya okozott.
Csak addig volt csönd,amíg a lány aludt. A vámpír irigyelte,hogy legalább erre a kis időre el tud menekülni a nyomasztó gondolatok elől. Ő is szerette volna ezt megtenni. Egy percig is nem azon kattogni,hogy mi vár rájuk. Melyik pillanatban esnek áldozatul a Volturinak? Mikor kezdik őket az emberek is keresni? Hol szálljanak meg? Meddig tartanak még sógornője rosszullétei? Hogy menjen el végre vadászni? Még a végén tényleg megeszi Bellát! Soha nem volt még ilyen nehéz a vegetarianizmus,mint az utóbbi napokban. Nem tudta eldönteni,hogy a lány vérének aromája ennyire csábító - e vagy a folyamatos készenléti feszélyezettség igényli a több táplálékot. Nem emlékezett rá,hogy szomjjal járna a készültségi állapot. De hát a háborús időkben minden nap volt friss nedű az ereiben. Ma viszont már más korok jártak. Nem vadászhatott kénye - kedve szerint a városokban. És felesküdött Alice - nek a szerelmükre,hogy soha többé nem öl embert.
A családdal vajon mi lehet? Átjutottak Kanadába épségben? Késni fognak,de megbeszélték,hogy bevárják egymást. A terveikről senki más nem tud,amit vészhelyzetre dolgoztak ki. Mind értenek a félrevezetéshez és a bujkáláshoz. Már ennyi is elég a sikerhez. De ha mégis megtalálják őket a katonák? Hisz velük is megtették,hiába készített hamis nyomokat.
Egyáltalán mi az isten ütött a Volturiba? Teljesen megzakkantak? Kellene a francnak a trónjuk! Nyugodt életet,ők csak ezt szerették volna,nem hatalmat!
Délelőtt volt,hogy Bella Madison határában magához tért az álomból. Sógora épp egy út menti párszobás panzió parkolójába hajtott be.
- Jó reggelt! Hogy aludtál?
- Jól,de mit keresünk itt?
- Rendbe szedjük magunkat,este tovább megyünk. Holnap ilyenkorra Chicagóba érünk.
A lány egy ásítással nyugtázta a dolgokat. Baj nélkül eljutottak idáig... Léteznek még csodák!
A portán várakoztak vagy tíz percet,mire előkerült a recepciós lány. Ha nem lettek volna fülei,a szája körbeszaladt volna a fején a vigyorgástól.
- Üdvözlöm Önöket a Vityillóban!
Bella felvont szemöldökkel fordult Jasperhöz,de az a megrökönyödés helyett szélesen visszamosolygott.
- Heló! Egy kétágyas szobát kérnék egy napra.
- Oh,átutazók? Merre mennek?
- Csak vaktában. A szoba... - emlékeztette.
- Oh,persze. Hogy hívják?
- Brandon White.
A férfi aláírta,amit kellett,de a 'Sally' névtáblás kiscsajt minden más jobban lekötötte,mint a munkája.
- Rosszul érzi magát,kedves...? - hagyta függőben az aggodalmaskodó mondatot,amit Bellának intézett. Jasper vágta ki magukat.
- Elisabeth. A húgom nehezen viseli az utazást.
- Oh,értem. A B6 vitamin jó ám rá. Én sem bírom az utazásokat,mindig tartok magamnál,bár inkább sétálok  vagy biciklizek...
- Sally,a kulcs - vágott közbe Bella fáradtan.
- Oh,igen... Tessék! További szép napot,ha bármire szükségük van,nyugodtan szóljanak. Viszek fel majd gyümölcsöt,olyan kis sápadtak. Esetleg rendeljek ebédet? Vagy bemennek a városba?
A vámpír egy 'majd meglátjuk' - kal intézte el a dolgot,s sógornőjét a lépcsőhöz vezette.
- Elisabeth? - ismételte a lány.
- Ez jutott hirtelen eszembe. - Kérdő tekintetére folytatta. - Alice a rövidülése.
Bella fejében átfutottak a nevek,ami alapján gyorsan összerakta a dolgokat. Mary Alice Brandon... Whitlock... Jasper csak sakkozott egy picit és voálá...
Félelmetes!