14.fejezet

- Megnézhetnénk az irataikat?
A nő úgy érezte minden vér kifut az arcából. A hasában erőteljes mozgolódás támadt, simogatással próbálta megnyugtatni kisbabáját - és saját magát is -, miközben a bátyja a farzsebéből előhúzta az útlevelét.
A rendőr sokáig nézte, majd visszanyújtotta Brandonnak. - És az Öné, kisasszony?
- Az enyém... a szobában van - vágta ki magát. Már csak abban bízott, hogy nem akarják minden áron megnézni. - Talán valami gond van?
- Miért utaztak az államokba?
- Egy családi barátunkat látogattuk meg.
- Sokáig maradnak?
- Ma utazunk haza, a húgomat nagyon megviselte az utunk. Esetleg megszegtünk valami szabályt, biztos urak? - Elisabeth - nek el kellett ismernie, Brandon tehetséges színész. - Mert akkor komolyan nem direkt volt!
A másik rendőr előhúzott az egyik zsebéből egy papírlapot, majd felmutatta nekik. - Bejelentés érkezett Önökre, ezt a családot keressük.
A nőben szó szerint megállt egy pillanatra az ütő is, ahogy meglátta az esküvői családi fotót.
- Ó, igen, láttuk a hírekben. És mi kik is lennénk? - kérdezte Brandon sajnálkozó hangon. Arcizma sem rándult, hangszíne tökéletes volt. Húga mégis látott valamit a szemében. Egy villanást, valamit, amiről úgy gondolta, a látszat csal. A férfinak igenis hatalmas erőfeszítésébe kerül folyékonyan hazudnia arról, hogy semmit sem tud az eltűnt Cullen családról.
- A fiatal házaspárról érkezett a bejelentés.
A rendőr hangja visszarántotta a külvilágba.
- És a biztos urak gondolják, hogy belefértem volna egy olyan ruhába?
Elisabeth kérdésére a két rendőr végigmérte a pocakját, majd elmosolyodtak.
- Persze, hogy nem. Elnézést, hogy feltartóztattuk Önöket!
- Nem látták őket azért?
- Sajnálom, de nem - rázta a fejét Brandon.
- Menjünk fel, elment az étvágyam - motyogta a kismama, amint hallótávolságon kívülre kerültek a rendőrök. A férfi bólintott. Elisabeth a karjába kapaszkodva sétált, majd besegítette az ágyba. Hideg vízzel átitatott egy törölközőt. Amint leült mellé, a húga könnyei előszöktek a szeméből. Megemelte a fejét, a törölközőt pedig a tarkója alá hajtogatta, hogy lecsillapítsa szédülését.
- Ügyes voltál! - dicsérte meg és komolyan is gondolta. Nem hitte volna, hogy csuklóból végigasszisztálja a beszélgetést.
- Köszön... Aú - szisszent fel Elisabeth. Kezét hasa fájó pontjához kapta.
- Mi a baj?
- Rúgott... egyet. - Lassan engedte ki a tüdejében rekedt levegőt. - Egy kis karate bajnok a fiúcska.
Brandon kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Ha lehunyom a szemem, mindig egy kis Edwardot látok ragyogó zöld szemekkel - vallotta be fülig pirulva.
- Edward? Ez most komoly? Nem lehetne valami más? - kérdezte a vámpír megrökönyödve, mégis nevetve.
- Mi bajod az Edwarddal? Szerintem szép név! De egyébként az Edward Jacobra gondoltam, így lehetne EJ.
- Feltétlenül muszáj a világ legmazochistább vámpírjáról és egy bűzlő kutyáról elnevezned a gyerekedet, Be... Elisabeth?!
- Csak kritizálni tudsz vagy van ötleted is? Nekem kifejezetten tetszik még a Seth is. Vagy a Sam. És az Emmett Mike - hoz mit szólsz?
Brandon a szemét forgatta a képtelen választékon. Sejtette, hogy húga csak cukkolja - Vagy hogyan is mondják manapság? Ja igen, az agyát húzza - az utóbbi nevekkel. És ebben meg is erősítette a 32 fogas vigyorgásával.
- Apád minden tekintetben nagyszerű ember. Mit szólnál például a Charles - hoz?
Elisabeth mosolya azon nyomban lehervadt, ahogy emlékezetébe idéződött Charlie és Renée. De azért ízlelgette, rakosgatta a neveket. Majd komoly hangon szólalt meg.
- Charles Anthony Masen Cullen, adózva nagyapja példás élete előtt.
Brandon biztatóul kezébe vette a nő vékony kézfejét és enyhén szorított rajta. Húga két családot is, és a barátait is elvesztette.
- Egyébként ha már a neveknél tartunk... Eléggé furcsa ilyen hosszú nevet a számra venni, miközben régen annyira ragaszkodtál a becenevedhez. Mit szólnál a Beth - hez? Még hasonlít is a régihez... - Elnézve a húga tekintetét azonban gyorsan hozzátette: - De ha nem akarod...
- Nem, igazad van, az Elisabeth tényleg zavaróan hosszú.
A nő kihúzta kezét a bátyjáéból és körkörösen simogatni kezdte a hasát. A kisbabája nyugodtan mocorgott. Melegség töltötte meg a szívét.
- Tudod, mi Phoenix - ben tanultunk világtörténelmet is. Egyszer esszét kellett írnunk az európai főméltóságokról. Én Elisabeth von Wittelsbach - ot kaptam.
Brandon gondolkodás közben összeráncolta a homlokát. - Az osztrák császárnét az 1800 - as évekből? - Húga bólintott, mire szélesen elmosolyodott. - Szóval Sissy.
A nő zavartan vállat vont.
- Nekem mindig is tetszett... És te? Megmaradsz az... ühm... Brandonnál? Vagy mit szólnál a Brandy - hez?
Sissy szerette volna megtréfálni újdonsült bátyját, de alig néhány másodpercig bírta csak ki nevetés nélkül. Brandon a fejét rázta, de vele együtt nevetett, miközben a szobához tartozó telefonhoz lépett.
- Kit hívsz?
- A repteret - felelte, s leült a kis asztalra. Sokáig várakoztatták, percek teltek el, mire gy mosolygós női hang szólt hozzá.
- Jó napot kívánok! Ön a Chicagói O'Hare Nemzetközi Repülőteret hívta. Miben lehetek a segítségére?
- Két első osztályra szóló jegyet szeretnék foglalni egy ma esti járatra Kanadába, Torontóba.
- Egy pillanat türelmét kérném... - Miközben várt, Sissy bekapcsolta, s halkra állította a tv - t. - Még pont két hely van a 18 órási járatra. Megfelelő?
- Esetleg pár órával későbbi?
- Nos, két járat indul még az éjszaka folyamán. Az egyik 21 óra negyvenöt perckor, a másik 1 óra harminc perckor. Mindkettőn bőven akad még hely. Melyiket választja?
- A háromnegyed tízes jó lesz. Brandon White névre kérném őket - majd lebetűzte a nevét.
- Rendben, este nyolcig átveheti a beszállókártyákat bármelyik pénztárunknál. Köszönjük, hogy minket választott! Viszhall!
A vámpír a helyére tette a kagylót, majd az asztalon ülve hallgatta végig újra a híreket. Mikor szóba került a Cullen família nyomtalan eltűnése és húga könnyei potyogni kezdtek, inkább kikapcsolta a készüléket. Pakolni kezdett. Képtelen volt rá, hogy vigaszt nyújtson, mikor ő maga is zokogva fulladozna, ha képes lenne rá. Hiszen hetek óta nem tud semmit a családjukról. Hol van a felesége? Él még egyáltalán? - üvöltött dühösen a gondolat a fejében. Teljes erejéből a fürdő ajtajának vágta a pólót, amit pont összehajtott. Ő tehet erről az egészről. Miért is hagyta, hogy különváljanak?! Morogva a hosszú sörényébe túrt. Hogy rekedne bent az égő palotájában a Volturi! Mégis mi a bánatot képzelt Aro?! Caius már megint teletömte a fejét az üldözési mániájával? Vagy elhagyta a maradék józan esze is? Irracionális vádak alapján hadjáratot indít... Ez egy eszement barom!
Lehunyta a szemét. Muszáj lenyugodnia. Most nem borulhat ki! A célra kell összpontosítania. Az a feladata, hogy most összekészítse a poggyászukat és innen Torontóba, onnét pedig Winnipegbe utazzanak. Megesküdött az öccsének, hogy vigyáz a feleségére - és most már a fiára is -, míg Edward, ha tud, Alice - re. Muszáj lenyugodnia, hogy betarthassa az ígéretét! Ezt a maximum két - három napot már kibírja, ha idáig eljutott. Holnap délre Winnipegbe érnek és találkozhatnak végre a családjukkal. Aztán ha megszületik a kis vasgyúró, eltűnnek valami biztonságos helyre, amíg elég erejük nem lesz ellencsapást mérni. Mert ezt nem úszhatja meg a Volturi szárazon! Úgy fognak szenvedni, akárcsak ők ezekben a hetekben. És ha már eléggé kiborultak a meneküléstől, levadássza őket. Arot fogja legutoljára hagyni, hogy kellőképpen megbosszulja, amiért tönkretette a nyugodt, boldog életüket.
- Meglehet ezt valaha szokni, Jasp... Brandon?
A férfi felnyitotta a szemeit, sóhajtott, de nem fordult meg.
- Mit?
- Ezt... A veszteséget... Hogy más embernek adjuk ki magunkat, mint akik vagyunk... Mindent - érkezett az akadozó felelet a háta mögül.
- Nem, soha... De az élet megy tovább attól függetlenül is, hogy gondunk van. Egyszerűen annyi minden kerül rá, hogy elfelejtesz foglalkozni vele. - Mélyet sóhajtott. - Ha túl sokáig élünk más emberként, azzá is fogunk válni.
- Mindig is rossz színésznő voltam. Edward - elcsuklott a hangja - mellett ragadt rám valami, de...
- Ma ügyes voltál, nyugodj meg. Legközelebb is az leszel... Gondolom ismered a mondást: szükség törvényt bont.