2.fejezet

Jasper kajával tért vissza Bellához. Ő maga fél óra alatt 4 szarvast szipolyozott ki,csakhogy biztosra menjen. Csordultig volt. Csapott némi zajt a járásával,nehogy frászt kapjon a lány. Így is mardosta a bűntudat. Képes lett volna belekóstolni! Érezte a félelmét,ő mégis kis híján megölte volna,csak ízlelhesse a virágillatú nedűt... Annyi tanulás után még mindig nem tudja kontrollálni az éhségét. Hogy volt képes Alice annyi év szörnyűség után mégis odaadóan szeretni őt? A legártatlanabb teremtétesek miért mindig a szörnyeket védik? Rengeteg dologtól megfosztatnak miatta,de Bella és Alice ennek ellenére is nekik áldozzák az életüket. Ez így nem fair.
- Szia! Hoztam neked ételt - ült le a fűbe Bellával szemben.
Nem nézett ki túl jól. Rettentő sápadt volt,szinte fehérebb,mint a vámpír. A keze remegett,a szemét nehezen tartotta nyitva. Nagyszerűen vigyáz rá,mit ne mondjon!
- Hogy szerezted? - nyúlt a táskáért.
- Van egy farm pár mérföldnyire... Nem értek az ilyenhez,szóval azt hoztam,amit felismertem. Bocsánatodat kérem,megfeledkeztem étkezési szokásaidról - hajtotta le a fejét. Szégyellte magát. Ráadásul nem ez volt a teljes igazság. Direkt tervezte megállás nélkül az utat Winnipegig,ugyanis nem tudta,hogy az emberi szervezet így reagál a táplálékmegvonásra. Meg hogy ő sem bírja sokáig Bella mellett. A lánynak igaza volt abban,hogy csak hátráltatja a menekülésben. De attól még nem hagyhatta magára. Még egy nagyvárosban is csak napok kérdése lett volna,hogy rátaláljanak és megöljék. Nem volt nagy stratéga,a lelkéről nem is beszélve. Egyedül esélye sem lenne. Meg aztán ha lecsengene ez az egész és Bellának haja szála sem görbülne,Edward akkor is behajtaná az árát,amiért képes volt a lányt a maga szerencséjére bízni. És azért az tényleg nincs neki sok.
Bella csak megrázta a fejét és átnézte a táska tartalmát. Fél kiló kenyér,egy üveg mogyoróvaj,pár szem alma és három flakon ásványvíz.
- Köszönöm,Jasper,de nem hiszem,hogy tudnék enni - felelte halkan.
- De hiszen éhes vagy,nem? - húzta össze a szemöldökét.
- De,nagyon is,ez a baj - hajtotta Bella a homlokát a térdeire.
- Nem értelek.
- Ha üres a gyomor,pár óra esetleg nap után elkezd összehúzódni és ettől erőteljes hányinger lép fel. Így elég nehéz bármit is megenni...
- Azért próbáld meg. Légy szíves! Majd megpróbálok segíteni.
Bella egyenesen Jasper szemébe nézett. Világos,majdhogynem sárga volt az írisze. Jobban állt neki,mint a szénfekete,illett a méz-szőke hajhoz. Egy biztató mosolyt küldött sógornőjének,de nem volt az a túl vidám típus,így nem tartott soká. Alice tudta csak kiváltani belőle az igazi,boldog arcát. Mások nem ismerték annyira,mint a felesége,még a család sem. Ráadásul Alice-nél ritka alkalom volt a kellemetlen érzések áradata. Míg rajta kívül folyamatos érzelem-tengerben kapálózott.
Jasper megpróbálta saját jóllakottság-érzésével tompítani Bella hányingerét,amíg evett néhány falatot a kenyér belsejéből. De aztán a lány felpattant és az egyik távolabbi fa tövébe rókázott. Ezt ismételték meg jó párszor,mire képes lett az evésre.
Gyalog indultak tovább az erdőben.
- Miből veszed,hogy nagy előnyben vagyunk?
Jasper előrefelé meredt útirányt keresve,miközben válaszolt. - Gyorsan haladtunk. Ráadásul amíg Salt Lake City-ben hagytalak,indítottam nekik egy rossz szagmintát Délre. És elintéztem,hogy azt higgyék,New Yorkba repülünk. Szétszakadtak,a tegnapi eső pedig elmosta a nyomok jó részét idekint.
- Au -terült ki Bella egy farönkön. A vámpír visszafordult és a karját nyújtotta.
- Biztos ne vigyelek?
- Akkor feleslegesen bíbelődtünk a kajálásommal - porolta le magát. - Most meg hova mész? Jasper!
Bella utána sietett.de aztán egy kiálló gyökér miatt ismét szemügyre vette a talajt. Két cipő furakodott a látóterébe.
- Edwarddal annyit túráztatok,hogy nem akartam elhinni,hogy képes vagy percenként kiterülni,mint a nagyalföld. De ezek szerint igaz a hír...
- De talán ő nem rohant előre,mintha futóversenyen lennénk - fújtatta a lány,de fekvéséből adódóan a szavain nem jött át az érzés.
Jasper felsóhajtott. Ha elvárja,hogy lajhárokat megszégyenítő tempóban haladjanak és közben folyamatosan állóhelyzetbe segítse,inkább meghordja a saját máglyáját! Túlságosan hozzászokott Alice önállóságához,kecses ügyességéhez. Vajon ő most mit csinál? Kivel lehet? Talán Edwarddal. Vagy legalábbis reméli... De most nem gondolhat erre! Hiszen már most látni,hogy nem fognak eljutni Winnipegbe... Talán némi késéssel azért csak sikerülhet. Muszáj lesz!
Elvégre ő a nagy stratéga. Ha Maria mellett helytállt,ez gyerekjáték lesz!
S amíg Bella a jótékony gondolat-száműzés utáni ürességgel gyalogolt sógora mellett,ő magában előre megfontolva minden lépésüket eltervezte az útjukat. Szinte tökéletes terv volt.
De mikor látott már olyat a világ,hogy bármi menetrend szerint haladna?
Alig két perc kellett,hogy Jasper számításai keresztbe húzassanak.