3.fejezet

Bella semmit sem észlelt a külvilágból,vagyis épp csak annyit,hogy ne essen el. Miután kiürítette a fejét,egyedül a tempóra összpontosított. Jasper erőltetett menete miatt volt képes épeszű maradni. Egyik láb elé a másik. Különben már rég összecsuklott volna a fájdalomtól. Az utóbbi időben nap nem telt el anélkül,hogy Edwarddal minimum telefonon ne beszéltek volna. Most meg lassan egy teljes hete nem is hallott felőle. Vagy több - nem igazán tudta már,hogy hányadik napja vannak menekülőben. Egyáltalán élnek még a családból rajtuk kívül? Hálás Jaspernek,amiért nem hagyta hátra és megmentette a biztos haláltól. De ha az élete egyetlen értelme nem élte túl,inkább maradt volna ott ő is.
Arra eszmélt fel,hogy Jasper a karját fogja és várakozóan nézi.
- Tessék?
- Mondom már eleget sétáltunk,vigyelek a karomban vagy kibírod a hátamon?
- Ja,kapaszkodok. - Jasper a nyakába segítette. Szemet szúrt Bellának,hogy közben végig az erdőt fürkészte. - Mi a baj?
- Nem tudom - lehelte a férfi.
Majd minden előjel nélkül futásnak eredt,így sógornője majdnem elengedte. Karját szorosabban fonta a nyaka köré,arcát a lapockájába fúrta. Az utóbbi Jasper méretét tekintve igen könnyű volt. Ugyan nem akkora,mint Emettnek,de szélesebb válla volt,mint Edwardnak. Ráadásul most nem volt annyira hűvös,az ivás felmelegítette a fagyott testet.
Jasper perifériás mezejében egy árnyalak tűnt fel. Megpróbált még többet kisajtolni magából,de már így is teljes kapacitással futott. Taktikát váltott. Megperdült és szembe állt a hívatlan vendégekkel. Bella felemelte a fejét,de meglátva a közeledő köpenyes alakokat belé fagyott a kérdés. Jasper lefejtette magáról a rémült lányt és a fülébe suttogott. Bella nagyot nyelt és bólintott.
Jasper a testével takarta sógornőjét az idegenek elől. Két volturis katona volt. Egy magasabb rangú sötétszürke és egy közkatona egérszürke köpenyben.
Nem siettek,játszani akartak áldozataikkal. Egyik lépés a másik után. Várták,hogy Cullenék mégiscsak futásnak eredjenek. De Jasper csak állt közönyösen. Egyedül az emberlány szapora szívverése törte meg a köztük beállt vihar előtti csöndet. Még az erdő is megnémult. Minden állat menedékbe húzódott,s mintha még a fák is tudnák,hogy baj lesz,abbahagyták a sustorgást.
Jaspernek csupán egy másodperc törtrésze maradt a reagálásra. A két katona feléjük vetette magát. A gyengébbiket elkapva védte ki  Bellától a másikat,majd felüvöltött.
- Futás!
Bellának nem kellett több. Az összes erejét bedobva indult el. Az adrenalin felbuzgott benne. Miután egy majdnem méter átmérőjű kidőlt fatörzset ugrott át,vesztett a lendületéből. Pár pillanat alatt kiterült valakivel a hátán,mint egy béka. Támadója még hamarabb tűnt el róla,hogy aztán Jasperrel birkózva hemperedjen mellé az avarba. A lány mászásból váltott sprintelésbe,de érezte,hogy már nem bírja sokáig. Nem volt épp egy sportember. A tüdeje fájdalmasan szorult,az izmai feszültek.
Egy fatörzset elkapva épphogy csak meg tudott torpanni a lejtő tetején. Nem volt sziklameredek,de ahhoz eléggé,hogy épeszű ember ne akarjon futva lemászni onnan. Levegő után kapkodva nézett maga mögé. Sógorát épp egy bokorba építették be,egy máglya pedig távoli fényként pislákolt. Belélegezte a lehető legnagyobb adag levegőt,amire ilyen állapotban képes volt,majd neki lendült. Egy pár méteren át még a fákba kapaszkodott. De aztán az erdő elfogyott és Bella előtt nyílt terep húzódott. Egy utolsót még hátrapillantott. Aztán elindult lefelé. A felsőtestével ellensúlyozta ki a dőlést. Már vagy félúton járhatott,mikor egy erőteljes hasi görcs összerántotta. Előre görnyedt és könny homályosította el a látását. A fájdalomtól felsikított,majd egy nagyobb kavics elegendő is volt. Egyik bukfencet a másik követte. Megpróbálta megállítani önmagát,mégis csak azt érte el,hogy hordóként gurult tovább. Ha ettől nem lesz agyrázkódása,akkor már semmitől sem!
A hátán kiterülve landolt a völgyben. Felszínesen kapkodta a levegőt. És nem csak az előbbi fizikai megterheléstől. Sok vol5 neki ez az egész! Otthon akart lenni,Charlie-nál,ahol Edward óvva,szerelmesen ölelte,amíg aludt. Szerelme gyöngéd csókjára kelni. Átmenni a Cullen villába,ahol Alice folyamatosan pörög,Emmettből pedig dől a fárasztóbbnál perverzebb viccek áradata. Esmével sütit készíteni az árvaházba,Carlisle-jal jókat beszélgetni az irodájában. Mind-mind,még Rose flegmasága is hiányzott. Az utóbbi hónapok napi rutinja. És a tudat,hogy együtt az egész család biztonságban!
Órákig képes lett volna feküdni ott,bámulni a tiszta kék eget és hallgatni az elcsendesülő dörömbölést a bordái mögött. De még mindig egy tök ismeretlen vidéken volt,a két vámpír morgott és ordított,és egy egész kar pont elrepült felette és... Állj! Egy micsoda?!
Bella oldalra fordította a fejét. Egy kar,egy igazi,tőből leszakított kar épp két méterre tőle pont becsapódott. Kellet pár perc,mire az agya felfogta a látványt. Még további másodpercek,mire eljutott a tudatáig,hogy a saját ujjaival vonszolva magát a kéz felé indult.
Ekkor tört el a mécses Bellánál,az eddig visszatartott sikoly kibukott az ajkai közül. Rákmászásban tolta magát egyre messzebb az önálló életre kelt testrésztől.
De nem csak attól kellett volna tartania,hanem annak gazdájától is. Aki épp felé tartott. Vámpír-sebességgel haladt,Bellának még felállni sem volt ideje. A Cullen gyereket már leírta a vámpír. Elintézi a kiscsajt,élvezni fogja minden egyes sikolyát,amíg meghágja,és minden egyes csepp vérét,amíg az utolsó is az ő testét nem fogja éltetni. Előbb a szórakozás,utána a munka. Majd egyszerre égeti el őket. De előbb ez a zabálnivaló ember...
Felrántotta a kabátjánál fogva magához és a szemeit kereste. Azokat a rémült szemeket és sikolyra húzódó ajkakat. A nyakához fúrta az orrát és mélyet szippantott. A lány teljes testében remegni kezdett. Egy újabb mély lélegzetet vett a vámpír és csukott szemmel ízlelgette az illatot. Az a fenséges aroma,ahogy keveredik a félelem semmi máshoz sem hasonlítható ízével. Hmm,királyi lakoma... Lehet nem is fogja kibírni,hogy férfiúi kötelességét teljesítse.