19.fejezet

Az egyenletes, szívó cuppogás háttérzajjá törpült, ahogy Brandon a másik szobában haldokló nő egyenetlen szívverését hallgatta. Már nem volt sok hátra, mégsem lehetett biztos abban, hogy húga fel fog ébredni vámpírként.
Dühösen bámulta vörösen izzó szemeit a tükörben. Megszegte az ígéreteit. Egyrészről az Alice-nek tett fogadalmát nem tartotta meg, miszerint soha többé nem iszik ember véréből. Másrészt Edwardnak ígért szavát törte, mikor hagyta, hogy Sissy meghaljon. Nem is! Már akkor megszegte, mikor belémártotta azt a szikét húga hasába!
De hát ki számolt ilyen körülményekkel? A fenébe is, muszáj volt megtennie, de ez akkor sem mentség arra, hogy nem állta az adott szavát!
Ráadásul valamit elrontott. Valamit nagyon elrontott. Talán túl későn harapta meg. Vagy túl későn szakította el magát tőle! Még mindig élénken élt benne a jelenet, lelki szemei előtt újra és újra levetült, ahogy Sissy utolsó szavaival biztatta, majd meghalt. Egyszerűen nem tudott mást tenni. Az újszülöttet törölközőbe bugyolálva letette húga mellé, majd gyakorlatlan mozdulatokkal szívmasszázsba kezdett. Néhány borda bánta, de legalább a kis szerv erőtlen verdesésbe kezdett. Aztán megharapta. A nyakán, hogy könnyebben elérje a méreg a szívet. Talán pont ez volt a baj, hogy túl közel volt a szívhez! Így túl sok vért tudott elvenni, és nem maradt elég az átváltozáshoz. Túl sokáig ivott...
Nem akarta ezt tenni. Sissy bízott benne és ő azt akarta, hogy megérdemelje ezt a bizalmat! Azonban ahogy megízlelte a mézízű nedűt, képtelen volt gondolkodni.  Képtelen volt leállni. Csak nyelte és élvezte az isteni nektarint, miközben szervezete még többet és még többet követelt.
Teljesen biztos volt benne, hogy a kislány nélkül kiszipolyozza kishúgát. A baba még csak nem is sírt, miközben ő Sissy életéért küzdött, mintha tudta volna, hogy csendben kell maradnia. Szinte meg is feledkezett a férfi a jelenlétéről. De aztán amíg Sissy-ből ivott, egy aprócska, ragadós kéz érintette meg az arcát. Bosszúsan tekintett fel, de a gyermek egyáltalán nem félt tőle. Okos szemeivel egyenesen az övébe bámult és Brandonnak beugrott egy kép egy ugyanolyan csokibarna tekintetről. És elengedte Sissy-t. Egy kisbaba mentette meg a lelkét egy újabb gyilkoság terhétől és tudta, hogy ezért sosem lehet elég hálás ennek a csöppségnek.
A pici hatalmas barna szeme az övét kereste a tükörben. Brandon úgy vélte, különösen értelmes kisbabát tart a karjaiban, ráadásul a három nap alatt abnormálisan sokat nőtt. Ennek ellenére bearanyozta aggodalmas napjait. Brandon zaklatott volt, hiszen az átváltozás megkezdése óta Sissy semmire sem reagált - az már csak hab volt a tortán, hogy a családjuk pedig még mindig nem került elő. Ennek ellenére a névtelen kislány egy egyszerű büfivel meg tudta nevettetni. Már értette, miért vágytak annyira a Cullen-lányok gyermekre. Pöttöm mellett átérezhette, milyen szülőnek lenni. Ugyan nem ő nemzette, de az ő felelőssége volt, ő táplálta, ő vigyázta az álmait édesanyjáéval együtt. Kötődött a különös kislányhoz, s remélte, hogy nem kell távol tartania húgától. Bízott abban, hogy ha Sissy is látni fogja lánya ártatlan, tüneményes mivoltát, az anyai- és nem a vámpírösztönök kerekednek rajta felül.
Mert hát mégis csak ember volt a pici - még ha csak félig is. Vér csörgedezett az ereiben. Brandonnak fogalma sem volt, hogyan legyen egyszerre két újszülöttel két külön helyen, ha Sissy nem képes uralkodni magán. Ami nagy valószínűséggel fog megtörténni. Épp elég frissen átváltozott vámpírral talákozott már, hogy tudja, reményei hiábavalók. Évtizedek telhetnek el, mire Sissy képes lesz uralkodni a vérszomján, s addigra lehet már Pöttöm sem lesz velük. Ha ilyen ütemben fejlődik, néhány esztendő alatt elveszítik.
Elmosolyodott a cumisüveggel a szájában alvó kislány láttán. A cumit letette, ő pedig karjaiban a babával felállt a fotelből. Leheletfinom puszit adott a homlokára és elhelyezte a hófehér ágyon. Felkapta a komódról a fényképezőgépet, és elkattintotta. Gyönyörű volt a pici, és azt akarta, hogy Sissy is láthassa első napjait kislányának. Egy hete volt már, hogy kishúga fényképezőgépet kért tőle és nem tudott ellenállni a könyörgő csokoládé szemeknek. A kicsi ezt örökölte: Sissy tekintetét. És Edward haját. Nevethetnékje támadt, mikor először észrevette az apró vörös pihéket a feje búbján.
Átment a másik szobába. Az ajtóból figyelte húgát. Szép vámpír lesz belőle, ezt el kellett ismernie. A folyamat a festék nagyját ledobta, de egy részét beépítette a hajszálakba és így különleges színe lett Sissy frizurájának - nem is vörös, nem is barna, de valahogy mindkettő egyszerre. Hasa visszahúzódott és eltűntek a bőréről a striák és a hegek. A gerince is összeforrt, és Brandon ezért nem értette, hogy Sissy miért nem reagál semmire. Még akkor is némán és mozdulatlanul feküdt, mikor Pöttömöt a mellkasára helyezte.
- Hallasz, húgom? - telepedett le az ágy szélére újfent, de választ ezúttal sem kapott. Beletörődően felsóhajtott. - Mindjárt vége és velünk lehetsz. Ígérem, mindent megteszek, hogy gond nélkül a kislányoddal lehess! Nagyon hiányzol neki. Elég akaratos baba, nagyon hasonlít rád és Edwardra.
A csendet egyedül Sissy szívének eszeveszett dübörgése törte csak meg. Hát elkezdődött. Az átváltozás belépett az utolsó fázisba... Brandon kitárta az ablakokat, hogy friss levegőt engedjen be - és persze hogy hamarabb ki tudja vinni húgát a házból. Nem akaródzott a babát órákra egyedül hagynia, de jelenleg nem volt más választása. Így hát leellenőrizte, hogy a kicsivel minden rendben van e, aztán a bordó szoba csukott ajtajának belülről nekidőlve megfeszülve várta, hogy húga, immáron vámpírként, magához térjen.

Nem számolta, mennyi idő telt el. Óráknak érezte, de lehet, hogy csak percek voltak. De az is lehet, hogy napok. Sissy harcot vívott a kényszerrel, hogy megszakítsa a fájdalmas koncentrációt, és eszelős sikolyban törjön ki. Eddig egész elviselhető volt. Úgy érezte szénné ég, de mégis jól volt. De egyszer csak hatalmába kerítette ez a kín... Mintha a Pokol tüzében égne. El is hitte volna, hogy ott van, amiért nem volt elég erős, hogy tovább éljen a családjáért, és ezzel megannyi bonyodalmat okozva szegény Brandonnak, a kisbabájának, na és persze Edwardnak. El hitte volna, hogy már meghalt, ha közben nem érez friss fenyő illatot, meg valami mást is. Ez az orrába kúszó illat finom volt, olyannyira, hogy szíve szerint beleburkolózott volna, mint egy jó meleg takaróba. De nem tudta beazonosítani. Így hát hagyta, hogy a kín lángjai tovább nyaldossák testét, s a finom illatból erőt merítve küzdött, hogy ne okozzon még több fájdalmat bátyjának és lányának azzal, hogy kimutatja, mennyire rosszul van.
Aztán hirtelen abbamaradt. Egy pillanat volt az egész: A tűz a szívébe robbant, majd az egy hatalmasat dobbanva abbahagyta működését. Különös volt azt érezni, hogy éltető szerve már nem működik, és ő mégis jobban élt, mint valaha.
Érzékszerveit olyan intenzitással érték az ingerek, hogy azt hitte menten migraint fog kapni, nem merte kinyitni a szemét. De mikor a várt fejfájás nem jött, szorosan lezárt szemhéjai mint egy parancsszóra felpattantak. Döbbenten szemlélte az új, felfedezésre váró világot, hiába tudta már évek óta, hogy ez lesz. Pillantása aztán a levegő szemcséiről lejjebb csúszott, hogy mosolyogva beleakadjon egy döbbenten bámuló karmazsin tekintetbe. Lehetett bármilyen színű az az írisz, Sissy azonnal felismerte benne bátyját, és nem tudta elfojtani egyre növő vigyorát, mikor rájött, hogy az a finom illat, amely a lelket tartotta benne, Brandonhoz tartozik. Mélyet szippantott a levegőből, de ez kevésnek bizonyult. Aztán már csak azt észlelte, hogy áll az ágy mellett. Hatalmasra kerekedett szemekkel szemlélte csupasz karjait, lábait, amelyek olyan fehérek voltak, mint ahogy arra családjáról emlékezett, és most már olyan gyorsak is - még jóformán a gondolat végére sem ért, és a teste már teljesítette is a parancsot. A legnagyobb döbbenetet viszont a ruha okozta, amiben új életét megkezdte: egy kék selyemruhát viselt, amit még halványabb muszlin réteg fedett, hozzá pedig egy fehér, kék masnis balerinacipőbe voltak bújtatva lábai. Végigsimított a puha anyagon, s bokáját forgatva nézegette cipellőjét. Nem emlékezett rá, hogy vett volna ehhez hasonló darabokat. A cipő még hagyján, de ez a ruha egyáltalán nem volt az ő stílusa. És mégis hogy került rá?
A kérdés hamarabb bukott ki belőle, hogy végig gondolta volna, de a választ meg sem várva csodálkozott el a hangon, ami a saját torkából tört elő, de egyáltalán nem hasonlított az övére. Ez olyan volt, mint Alice-é: Magas, és mintha ezernyi csengettyű szólalt volna meg egy gyönyörű dallamban összehangolódva. "Tényleg én szólaltam meg?"
Zavart tekintetét még zavartabb bátyjára kapta, aki még mindig stabilan az ajtót támasztotta - bár ő maga azon gondolkozott, hogy lehet már az ajtó támasztja meg őt. Nem tudta hova tenni, hogy húga nem úgy viselkedett, mint az eddigi több száz újszülött, akiknek segített új életük első perceiben. Percről percre újra és újra letapogatta Sissy-t a képességével, de mintha nem is egy frissen ébredt vámpírral állna szemben - és a nő viselkedése is ezt tanúsította. Zavart volt, de jelét nem találta haragnak, vagy vérszomjnak - pedig Pöttöm vérének illata olyan intenzitással ömlött át a másik szobából, mintha legalábbis önnön karjaiban tartaná. És Brandon ezzel nem tudott mit kezdeni. Az egy dolog volt, hogy reménykedett egy önuralmas Sissy-ben, az előéletét nézve, az pedig egy másik, hogy ez a remény valósággá kezd válni...
Nem is tudta, hogy hagyhatta, hogy csillapodjon feszült figyelme, mégis megtörtént. Sissy egyszeriben már nem önmagán csodálkozott, hanem centikre állt tőle. A férfit egy pillanat alatt öntötte el az ösztönné belé ivódott katonasága - mire egy ember pislanthatott volna, ő húga mögé kerülve elkapta karjait, és szorosan tartotta, nehogy ki tudjon törni, és a gyerekre támadni.
De a vampirella újfent nem azt tette, mint bárki más az ő helyében. Meg sem próbált kiszabadulni, egyszerűen egy hatalmasat szippantott a levegőből. Csukott szemmel ízlelgette a szagokat, próbálta elkülöníteni őket, majd csillogó szemmel fordította fejét bátyjához.
- A kisbabám! - suttogta meghatottan. Sírni akart az örömtől. Az ő kicsi babája itt van! - Olyan az illata, mint Edwardnak. Mintha kiállnál a tűző napra - szippantott egy újabbat a levegőből.
Nagy lendülettel iramodott meg, hogy minél hamarabb a kezébe vehesse az ő pici babáját. De Brandon még mindig erősen tartotta, így visszacsapódott, háta a mellkasához szorult. Értetlenül nézett fel a férfi arcába.
- Engedj el! Látnom kell őt, kérlek!
A nő arcán, ha még képes lett volna rá, már könnyek csorogtak volna. Miért nem mehet oda a kisbabájához? Egy gyereknek szüksége van az anyjára, és ki tudja, már mennyi ideje feküdt önkívületi állapotban.
- Sissy! - Brandon megköszörülte torkát a hirtelen jött érzelmi lökettől. - Azt hiszem, hogy előbb vadásznod kéne...

oOooOooOo

Kedves Olvasóim!

Nagy kihagyás után, de végre megérkezett a folytatás. Először is köszönöm, ha még mindig olvastok! Másodszor, itt olvashattok a történeteim jövőbeni mibenlétéről bővebben.

Az oldal is megújult, remélem elnyeri tetszéseteket. Ezúton is szeretném még egyszer megköszönni Fridának, drága barátnémnak a segítséget! Imádom ezt a fejlécet, szivem! :*

További szép hétvégét, drágáim!

Puszi: Nikki