20.fejezet

Sissy olyan természetességgel suhant az erdőben, mintha mindig is ezt csinálta volna. Nyoma nem volt a kezdeti bizonytalanságnak. Brandon büszkén kihúzva magát futott mellette - sosem hitte volna, hogy valaha találkozhat olyan frissen átváltozott vámpírral, aki nagyobb önfegyelemmel bír, mint sok ősöreg sem. Azt meg végképp nem hitte volna, hogy ezt a vámpírt ő maga fogja teremteni.
Mindannyiszor, mikor figyelte a lány kecses mozdulatait, a hiány elemi erővel hasított belé, és a fülledt pillanatok egyre-másra vetültek a szeme elé, amit feleségével töltött. Talán ezért is történhetett meg, hogy nem figyelt eléggé, és a szarvascsorda közelében, amit első vadászatra kinézett, egy eltévedt turista kóborolt. Az utolsó utáni pillanatban érzékelte az embert - Sissy addigra kiszagolta, és olyan gyorsasággal indult az új célpontja felé, amire csak egy újszülött volt képes. Hiába vetette utána magát minden erejét bevetve, nem volt elég gyors ahhoz, hogy időben megfékezze. Csak egy valami érhette utol.
A nyugalom-hullám, amit elindított, azonban úgy pergett le Sissy-ről, mint vízcsepp a nejlonról. Még sose történt vele ilyen, az elmúlt majdnem 200 éve alatt még egyetlen egyszer sem volt rá példa, hogy valakire ne hasson a képessége!
A döbbent sokkot azonban nem hagyhatta elhatalmasodni magán.
Az utolsó cseppig kihasználva energiáját még nagyobb sebességre kapcsolt, majd döntötte le húgát a lábairól, aki egy fa mögül a végső mozdulatrra készülve kémlelte prédáját. A lendülettől a melletük húzódó szakadékba zuhantak, s Brandon akaratlanul is saját testével védte a lányt a kiálló sziklák élétől. Mikor földet értek, Sissy rajta landolt, és csak mikor tenyere csupasz bőrét tapintotta, jött rá, hogy akárhogy próbálta is védeni, a ruhája több helyen is elszakadt. Nem akarta elengedni, mert attól tartott, hogy másodszorra már nem fogja tudni megakadályozni, hogy gyilkoljon. De már megint nem azt tette, mint bármelyik újszülött. Éjfekete tekintete a vérszomj helyett kétségbeesést sugárzott, ahogy felemelte a fejét a mellkasáról.
- El kell innen tűnnöm - nyögte ki a nő nagy nehezen. Nem mert levegőt venni, attól félt, elméjét újból elönti a vörös köd, és olyat tesz, amit utána hosszú évszázadokig fog bánni. Mikor Brandon vaskapocsként köré záródott karjai lazultak, már ki is fordult onnan. A férfi még végig sem mondta, hogy nem lesz semmi baj, segít elmennie innét, ő már eszeveszettül futott minél messzebbre a turistától.
Vadászat után - aminek áldozata végül mégis csak egy szarvas volt -, Sissy-t alig bírta követni Brandon. Úgy sietett a kisbabájához, hogy szinte lába nem is érintette a talajt, már-már úgy tűnt, mintha repülne. És a férfi számára egyáltalán nem tette könyebbé a dolgot, hogy a totálkáros ruha helyett Sissy az ő pólóját viselte, ami felcsúszott, ezzel elővillantva a formás comb tökéletes fehérségét. De nem, Brandont nem a vampirella idomai kergették őrületbe, legalábbis nem szó szerint. A férfi agyába a látottaktól csak még több erotikus kép tolult be az ő kis manójáról, és mind fizikailag, mind lelkileg úgy érezte, menten szétrobban a kínzó hiánytól. Nem kis erőfeszítésébe került, hogy lehiggadjon, amíg elérték ideiglenes otthonukat.
Majd egy mérföldről hallotta Pöttöm nyűgös pityergését. Eddig csak egyszer hallotta sírni a kicsit, akkor is csak mikor megszületésekor felsírt. Nagyon csöndes kislány volt, és annak ellenére, mennyire akaratosan tudtára adta mindig, hogy mit akar, igencsak nyugodt is. De most biztos volt benne, hogy érzékelte a változást az utóbbi napokhoz képest, és már igencsak hiányolta az anyukáját, akinek képével ötpercenként bombázta elméjét, ha ébren volt. Brandon összevonta a szemöldökét, ahogy a száguldó húgára nézett. Fogalma sem volt, mégis hogyan mondja meg neki. Vajon hogyan magyarázhatná meg bárki egy anyának, hogy semmi sem normális az újszülött gyerekével, még azon túl sem, hogy félig ember, félig pedig vámpír? Hogy avassa be Pöttöm eddigi életébe úgy, hogy ne ijessze halálra - már amennyire egy vámpírt halálra lehet rémiszteni?
A baba képességének gondolatától felrémlett előtte a mindössze fél órával korábbi jelenet, mikor Sissy-ről a nyugalom lepergett, mintha csak egy burok védené. Először leginkább felzaklatónak érezte a példa nélküli esetet, de aztán szöget ütött a fejében egy elmélet. Hiszen Edward már a kezdetek kezdetétől nem tudott olvasni benne, ahogy később sem Aro, sem Jane ereje nem hatott rá. Találgatták már akkor, hogy mi lehet a lánnyal, ami ennyire különössé teszi, és akkor úgy gondolták, ez egy afféle pajzs lehet, ami védi őt az elmére ható képesség ellen. Talán most ez erősödött fel. Hiszen nem mindegyikük legerősebb emberi vonásából alakult ki a képességük vámpírrá válásukkal? Bizonyára példátlan eset volt Bella Swan emberként birtokolt képessége, és így Sissy White most a legerősebb védelemmel rendelkezhet, mint bármelyik vámpír - biztos volt benne, hogy még Aro "élő" pajzsánál is jobb lesz, már ha hajlandó lesz vele gyakorolni. Mert hát azt be kellett vallania, hogy Sissy nyilvánvalóan nem tudatosan használja ezt a képességet. Brandonból előtört a stratéga éne: Leghőbb vágya lett, hogy mihamarabb megtudja, ez a pajzs még mindig szellemi, vagy már fizikai támadásokat tudott e kivédeni - elvégre a férfi képessége köztudottan fizikailag hatott, nem pedig az elmére. És vajon ki lehetne terjeszteni másokra is ezt a védőburkot? Nagyban megkönnyítené az életüket, ha legalább az olyan támadások ellen lenne védelmük, ami más esetben a halálukhoz vezetne.
Viszont azt is számba kellett vennie, hogy ugyanakkor nem kevés fejtörést fog még neki okozni húga újonnan jött adottságával, még ha nem is szándékosan. Ugyanis Pöttöm és Sissy első - és talán még további - találkozását arra az alapra építette, hogy a lehető legnagyobb harmóni-hullámmal fog készültségben állni. Azonban hogyan alkalmazza ezt a tervet, ha nem tud a nő érzelmeinek a közelébe férkőzni?
Sajnos már nem maradt ideje új "ütemtervet" kidolgozni, mivel haza értek - az elmúlt napok történései tettek róla, hogy ez a ház, még ha csak rövid ideig is, az ő hármuk otthona lehessen. Brandonnak improvizálnia kellett, így mikor Sissy megtorpant a gyerekszoba ajtaja előtt, átkarolta a derekát. Ahhoz elég lazán, hogy húga könnyen mozogjon, ugyanakkor elég szorosan ahhoz, hogy vész esetén visszarántsa, amíg másik kezével a gyereket is sértetlenül kikaphassa karjaiból. Együtt léptek be a fehér kis szobába, ahol az ágyon ott feküdt Sissy lánya, kiköpött másaként a szüleinek. Gyönyörű szemeiből könnyek patakzottak, hogy aztán rózsás orcáin végigszánkázzanak. Apró kezeivel felfelé nyújtózkodott. Pici lábaival rúgkapálva gyűrte össze magán a takarót.
Brandon arcán önkéntelenül is mosoly terült el, ahogy azt figyelte, hogyan reagál egymásra anya és lánya.
Sissy olyan áhítattal nézte kisbabáját, ahogy csak egy édesanya volt képes. Gyengéd tekintetéből már csorogtak volna könnyei, ha még képes lenne rá. Karmazsinvörös szemeket még sosem látott a férfi ennél emberibbnek. Sissy megindult előre, lassan, mintha csak félne a gyerek közelébe menni, de aztán rá kellett jönnie, hogy félelme oka az volt, hogy nehogy bántsa a kislányt, és a remény parazsa egy kicsit lángra lobbant, hogy nem kell kettejüket külön nevelnie.
Brandon árnyékként követte húgát az ágyhoz, majd ugyan teljes készenléti feszültségben, de mosolyogva hagyta, hogy lassan a karjaiba emelje Pöttömöt.
Sissy-nek még sosem volt kezében csecsemő, de valahogy ösztönösen tudta, hogyan tartsa meg. A kis csomag pillekönnyű volt, attól tartott, bármelyik pillanatban összeroppanthatja, ha nem vigyáz eléggé. Rögtön megértette, hogy mitől félt férje állandóan, és olyan büszkeség öntötte el a szívét, amiért sosem bántotta, hogy azt nem tudta volna szavakba önteni. Órák óta nem dobogó szíve túlcsordult a szeretettől, amit ez iránt a pici élet iránt érzett. Fel sem tűnt neki a derekán megfeszülő kar, amikor lehajtotta fejét, s csókot lehelt gyermeke homlokára. Tekintete egybeolvadt a kislányéval. Döbbenten tapasztalta, hogy a pici szemei tökéletes másai az ő emberi szemeinek. Renée szemeinek. A vékony hajszálak meg mintha csak Edward fejéről kerültek volna ide. Mosolygós ajkai Esmet juttaták eszébe. Tudta, hogy nincs vérrokoni közük egymáshoz, de annyiszor hallotta, hogy Elizabeth Masen nagyon hasonlított az ő Esméjükre, hogy boldogon állította fel magában a tényt, a pici kiköpött családja.
- Mégis meddig nem voltam magamnál? - tette fel azt a kérdést, ami azóta fúrta az oldalát, hogy meglátta az ágyon rúgkapáló babát.
- Alig több, mint 3 napig.
Sissy szemei csupán egy pillantra ugrottak bátyjára, de aztán meghökkenten siklottak vissza az értelmes tekintetbe.
- 3 nap... Több hónaposnak néz ki - suttogta maga elé hitetlenkedve.
- Nagyon... gyorsan fejlődik. Akárcsak a hasadban. Talán annál lassabb egy picit, de...
Sissy értette a ki nem mondott szavakat. De még így is túl gyors. Könnyei ugyan már nem voltak, de alig tudta visszanyelni a torkába nyomuló gombocót. Az nem lehet, hogy alighogy kézbe vehette ezt a kis csodát, de már a halálára kellene készülnie! Ennyire nem utálhatják odafent! Hát nem elég, hogy a férjétől elszakították egyik pillanatról a másikra? Még a gyermekét is el akarják venni tőle?!
Nagyon oda kellett figyelnie, hogy ne nyomja agyon a babát, ahogy magához ölelte. Nem! Nem veszítheti el őt is, mert azt biztosan nem élné túl!
Brandon igyekezett megnyugtatni az anyukát, de az érzelmek ugyanúgy lepattantak róla, ahogyan az erdőben is. Nem maradt más választása, mint elterelni a figyelmét.
- Mi lesz a neve? - Sissy egy pillanatnyi zavarral tekintett fel Brandon arcára, aki most már bizalmat helyezve húgába, szembe állt velük. - Mégsem hívhatjuk örökké Pöttömnek, és azt hiszem a Charles már nem felel meg a célnak - villantott egy apró mosolyt a férfi.
- Az előbb játszadoztam egy kicsit a szüleink nevével, és arra gondoltam... Jó, oké, tudom, hogy fura, de kérlek ne röhögj ki! Szóval arra gondoltam, hogy lehetne Renesmée Carlie Cullen.
Brandon szemei különösen nagyra kerekedtek a bejelentést követően. Mondani akart valamit, de nyitott száján hang nem jött ki, így inkább visszacsukta. Sissy már kezdett volna új nevet keresni. Tényleg hülyén hangzott, nem kellett volna felhoznia.
De akkor Brandon odahajolt a karjában pihenő kislányhoz, és halk hangon megszólalt. Sissy még sosem hallott olyan szépet, mint akkor, és aznap már sokadjára elkezdte rázni a hangtalan zokogás.
- Üdvözöllek a családban, Renesmée Carlie Cullen, Edward és Isabella Cullen lánya! És üdvözöllek a családban Carlie Hope White, unokahúgom!

19.fejezet

Az egyenletes, szívó cuppogás háttérzajjá törpült, ahogy Brandon a másik szobában haldokló nő egyenetlen szívverését hallgatta. Már nem volt sok hátra, mégsem lehetett biztos abban, hogy húga fel fog ébredni vámpírként.
Dühösen bámulta vörösen izzó szemeit a tükörben. Megszegte az ígéreteit. Egyrészről az Alice-nek tett fogadalmát nem tartotta meg, miszerint soha többé nem iszik ember véréből. Másrészt Edwardnak ígért szavát törte, mikor hagyta, hogy Sissy meghaljon. Nem is! Már akkor megszegte, mikor belémártotta azt a szikét húga hasába!
De hát ki számolt ilyen körülményekkel? A fenébe is, muszáj volt megtennie, de ez akkor sem mentség arra, hogy nem állta az adott szavát!
Ráadásul valamit elrontott. Valamit nagyon elrontott. Talán túl későn harapta meg. Vagy túl későn szakította el magát tőle! Még mindig élénken élt benne a jelenet, lelki szemei előtt újra és újra levetült, ahogy Sissy utolsó szavaival biztatta, majd meghalt. Egyszerűen nem tudott mást tenni. Az újszülöttet törölközőbe bugyolálva letette húga mellé, majd gyakorlatlan mozdulatokkal szívmasszázsba kezdett. Néhány borda bánta, de legalább a kis szerv erőtlen verdesésbe kezdett. Aztán megharapta. A nyakán, hogy könnyebben elérje a méreg a szívet. Talán pont ez volt a baj, hogy túl közel volt a szívhez! Így túl sok vért tudott elvenni, és nem maradt elég az átváltozáshoz. Túl sokáig ivott...
Nem akarta ezt tenni. Sissy bízott benne és ő azt akarta, hogy megérdemelje ezt a bizalmat! Azonban ahogy megízlelte a mézízű nedűt, képtelen volt gondolkodni.  Képtelen volt leállni. Csak nyelte és élvezte az isteni nektarint, miközben szervezete még többet és még többet követelt.
Teljesen biztos volt benne, hogy a kislány nélkül kiszipolyozza kishúgát. A baba még csak nem is sírt, miközben ő Sissy életéért küzdött, mintha tudta volna, hogy csendben kell maradnia. Szinte meg is feledkezett a férfi a jelenlétéről. De aztán amíg Sissy-ből ivott, egy aprócska, ragadós kéz érintette meg az arcát. Bosszúsan tekintett fel, de a gyermek egyáltalán nem félt tőle. Okos szemeivel egyenesen az övébe bámult és Brandonnak beugrott egy kép egy ugyanolyan csokibarna tekintetről. És elengedte Sissy-t. Egy kisbaba mentette meg a lelkét egy újabb gyilkoság terhétől és tudta, hogy ezért sosem lehet elég hálás ennek a csöppségnek.
A pici hatalmas barna szeme az övét kereste a tükörben. Brandon úgy vélte, különösen értelmes kisbabát tart a karjaiban, ráadásul a három nap alatt abnormálisan sokat nőtt. Ennek ellenére bearanyozta aggodalmas napjait. Brandon zaklatott volt, hiszen az átváltozás megkezdése óta Sissy semmire sem reagált - az már csak hab volt a tortán, hogy a családjuk pedig még mindig nem került elő. Ennek ellenére a névtelen kislány egy egyszerű büfivel meg tudta nevettetni. Már értette, miért vágytak annyira a Cullen-lányok gyermekre. Pöttöm mellett átérezhette, milyen szülőnek lenni. Ugyan nem ő nemzette, de az ő felelőssége volt, ő táplálta, ő vigyázta az álmait édesanyjáéval együtt. Kötődött a különös kislányhoz, s remélte, hogy nem kell távol tartania húgától. Bízott abban, hogy ha Sissy is látni fogja lánya ártatlan, tüneményes mivoltát, az anyai- és nem a vámpírösztönök kerekednek rajta felül.
Mert hát mégis csak ember volt a pici - még ha csak félig is. Vér csörgedezett az ereiben. Brandonnak fogalma sem volt, hogyan legyen egyszerre két újszülöttel két külön helyen, ha Sissy nem képes uralkodni magán. Ami nagy valószínűséggel fog megtörténni. Épp elég frissen átváltozott vámpírral talákozott már, hogy tudja, reményei hiábavalók. Évtizedek telhetnek el, mire Sissy képes lesz uralkodni a vérszomján, s addigra lehet már Pöttöm sem lesz velük. Ha ilyen ütemben fejlődik, néhány esztendő alatt elveszítik.
Elmosolyodott a cumisüveggel a szájában alvó kislány láttán. A cumit letette, ő pedig karjaiban a babával felállt a fotelből. Leheletfinom puszit adott a homlokára és elhelyezte a hófehér ágyon. Felkapta a komódról a fényképezőgépet, és elkattintotta. Gyönyörű volt a pici, és azt akarta, hogy Sissy is láthassa első napjait kislányának. Egy hete volt már, hogy kishúga fényképezőgépet kért tőle és nem tudott ellenállni a könyörgő csokoládé szemeknek. A kicsi ezt örökölte: Sissy tekintetét. És Edward haját. Nevethetnékje támadt, mikor először észrevette az apró vörös pihéket a feje búbján.
Átment a másik szobába. Az ajtóból figyelte húgát. Szép vámpír lesz belőle, ezt el kellett ismernie. A folyamat a festék nagyját ledobta, de egy részét beépítette a hajszálakba és így különleges színe lett Sissy frizurájának - nem is vörös, nem is barna, de valahogy mindkettő egyszerre. Hasa visszahúzódott és eltűntek a bőréről a striák és a hegek. A gerince is összeforrt, és Brandon ezért nem értette, hogy Sissy miért nem reagál semmire. Még akkor is némán és mozdulatlanul feküdt, mikor Pöttömöt a mellkasára helyezte.
- Hallasz, húgom? - telepedett le az ágy szélére újfent, de választ ezúttal sem kapott. Beletörődően felsóhajtott. - Mindjárt vége és velünk lehetsz. Ígérem, mindent megteszek, hogy gond nélkül a kislányoddal lehess! Nagyon hiányzol neki. Elég akaratos baba, nagyon hasonlít rád és Edwardra.
A csendet egyedül Sissy szívének eszeveszett dübörgése törte csak meg. Hát elkezdődött. Az átváltozás belépett az utolsó fázisba... Brandon kitárta az ablakokat, hogy friss levegőt engedjen be - és persze hogy hamarabb ki tudja vinni húgát a házból. Nem akaródzott a babát órákra egyedül hagynia, de jelenleg nem volt más választása. Így hát leellenőrizte, hogy a kicsivel minden rendben van e, aztán a bordó szoba csukott ajtajának belülről nekidőlve megfeszülve várta, hogy húga, immáron vámpírként, magához térjen.

Nem számolta, mennyi idő telt el. Óráknak érezte, de lehet, hogy csak percek voltak. De az is lehet, hogy napok. Sissy harcot vívott a kényszerrel, hogy megszakítsa a fájdalmas koncentrációt, és eszelős sikolyban törjön ki. Eddig egész elviselhető volt. Úgy érezte szénné ég, de mégis jól volt. De egyszer csak hatalmába kerítette ez a kín... Mintha a Pokol tüzében égne. El is hitte volna, hogy ott van, amiért nem volt elég erős, hogy tovább éljen a családjáért, és ezzel megannyi bonyodalmat okozva szegény Brandonnak, a kisbabájának, na és persze Edwardnak. El hitte volna, hogy már meghalt, ha közben nem érez friss fenyő illatot, meg valami mást is. Ez az orrába kúszó illat finom volt, olyannyira, hogy szíve szerint beleburkolózott volna, mint egy jó meleg takaróba. De nem tudta beazonosítani. Így hát hagyta, hogy a kín lángjai tovább nyaldossák testét, s a finom illatból erőt merítve küzdött, hogy ne okozzon még több fájdalmat bátyjának és lányának azzal, hogy kimutatja, mennyire rosszul van.
Aztán hirtelen abbamaradt. Egy pillanat volt az egész: A tűz a szívébe robbant, majd az egy hatalmasat dobbanva abbahagyta működését. Különös volt azt érezni, hogy éltető szerve már nem működik, és ő mégis jobban élt, mint valaha.
Érzékszerveit olyan intenzitással érték az ingerek, hogy azt hitte menten migraint fog kapni, nem merte kinyitni a szemét. De mikor a várt fejfájás nem jött, szorosan lezárt szemhéjai mint egy parancsszóra felpattantak. Döbbenten szemlélte az új, felfedezésre váró világot, hiába tudta már évek óta, hogy ez lesz. Pillantása aztán a levegő szemcséiről lejjebb csúszott, hogy mosolyogva beleakadjon egy döbbenten bámuló karmazsin tekintetbe. Lehetett bármilyen színű az az írisz, Sissy azonnal felismerte benne bátyját, és nem tudta elfojtani egyre növő vigyorát, mikor rájött, hogy az a finom illat, amely a lelket tartotta benne, Brandonhoz tartozik. Mélyet szippantott a levegőből, de ez kevésnek bizonyult. Aztán már csak azt észlelte, hogy áll az ágy mellett. Hatalmasra kerekedett szemekkel szemlélte csupasz karjait, lábait, amelyek olyan fehérek voltak, mint ahogy arra családjáról emlékezett, és most már olyan gyorsak is - még jóformán a gondolat végére sem ért, és a teste már teljesítette is a parancsot. A legnagyobb döbbenetet viszont a ruha okozta, amiben új életét megkezdte: egy kék selyemruhát viselt, amit még halványabb muszlin réteg fedett, hozzá pedig egy fehér, kék masnis balerinacipőbe voltak bújtatva lábai. Végigsimított a puha anyagon, s bokáját forgatva nézegette cipellőjét. Nem emlékezett rá, hogy vett volna ehhez hasonló darabokat. A cipő még hagyján, de ez a ruha egyáltalán nem volt az ő stílusa. És mégis hogy került rá?
A kérdés hamarabb bukott ki belőle, hogy végig gondolta volna, de a választ meg sem várva csodálkozott el a hangon, ami a saját torkából tört elő, de egyáltalán nem hasonlított az övére. Ez olyan volt, mint Alice-é: Magas, és mintha ezernyi csengettyű szólalt volna meg egy gyönyörű dallamban összehangolódva. "Tényleg én szólaltam meg?"
Zavart tekintetét még zavartabb bátyjára kapta, aki még mindig stabilan az ajtót támasztotta - bár ő maga azon gondolkozott, hogy lehet már az ajtó támasztja meg őt. Nem tudta hova tenni, hogy húga nem úgy viselkedett, mint az eddigi több száz újszülött, akiknek segített új életük első perceiben. Percről percre újra és újra letapogatta Sissy-t a képességével, de mintha nem is egy frissen ébredt vámpírral állna szemben - és a nő viselkedése is ezt tanúsította. Zavart volt, de jelét nem találta haragnak, vagy vérszomjnak - pedig Pöttöm vérének illata olyan intenzitással ömlött át a másik szobából, mintha legalábbis önnön karjaiban tartaná. És Brandon ezzel nem tudott mit kezdeni. Az egy dolog volt, hogy reménykedett egy önuralmas Sissy-ben, az előéletét nézve, az pedig egy másik, hogy ez a remény valósággá kezd válni...
Nem is tudta, hogy hagyhatta, hogy csillapodjon feszült figyelme, mégis megtörtént. Sissy egyszeriben már nem önmagán csodálkozott, hanem centikre állt tőle. A férfit egy pillanat alatt öntötte el az ösztönné belé ivódott katonasága - mire egy ember pislanthatott volna, ő húga mögé kerülve elkapta karjait, és szorosan tartotta, nehogy ki tudjon törni, és a gyerekre támadni.
De a vampirella újfent nem azt tette, mint bárki más az ő helyében. Meg sem próbált kiszabadulni, egyszerűen egy hatalmasat szippantott a levegőből. Csukott szemmel ízlelgette a szagokat, próbálta elkülöníteni őket, majd csillogó szemmel fordította fejét bátyjához.
- A kisbabám! - suttogta meghatottan. Sírni akart az örömtől. Az ő kicsi babája itt van! - Olyan az illata, mint Edwardnak. Mintha kiállnál a tűző napra - szippantott egy újabbat a levegőből.
Nagy lendülettel iramodott meg, hogy minél hamarabb a kezébe vehesse az ő pici babáját. De Brandon még mindig erősen tartotta, így visszacsapódott, háta a mellkasához szorult. Értetlenül nézett fel a férfi arcába.
- Engedj el! Látnom kell őt, kérlek!
A nő arcán, ha még képes lett volna rá, már könnyek csorogtak volna. Miért nem mehet oda a kisbabájához? Egy gyereknek szüksége van az anyjára, és ki tudja, már mennyi ideje feküdt önkívületi állapotban.
- Sissy! - Brandon megköszörülte torkát a hirtelen jött érzelmi lökettől. - Azt hiszem, hogy előbb vadásznod kéne...

oOooOooOo

Kedves Olvasóim!

Nagy kihagyás után, de végre megérkezett a folytatás. Először is köszönöm, ha még mindig olvastok! Másodszor, itt olvashattok a történeteim jövőbeni mibenlétéről bővebben.

Az oldal is megújult, remélem elnyeri tetszéseteket. Ezúton is szeretném még egyszer megköszönni Fridának, drága barátnémnak a segítséget! Imádom ezt a fejlécet, szivem! :*

További szép hétvégét, drágáim!

Puszi: Nikki