Órákig csendesen autóztak a 212 - en haladva. Bella gondolatait Edward töltötte ki. Jasper pedig igyekezett normalitásban tartani. Nem szerette volna ha most még idegösszeomlást is kap. A lehető leghamarabb akarta elhagyni az államot és ebbe a tervbe nem fért bele Bella lelkének összerakása is.
- Állj! - visított fel. Jasper épp csak behúzta a kéziféket,de Bella már ki is csapta az ajtót és hányni kezdett.
A férfi áthajolt hozzá és egyik karjával a derekánál tartotta,mielőtt még kifejelne a kocsiból,a másikkal a haját fogta hátra az útból. Most azért hamarabb végzett,mint tegnap. A homlokát fogva dőlt vissza az ülésbe. Még a kocsiajtót is alig volt ereje behúzni. Jasper figyelmesen vizslatta az arcát.
- Mi van veled? Beteg lettél,hogy ennyit hánysz?
- Szerintem csak agyrázkódást kaptam,ahogy legurultam a lejtőn - motyogta lehunyt szemmel.
- Elfekszel hátul?
- Jó itt. Csak tűnjünk el a közelből.
Jasper még egy percig tanulmányozta a lányt,de az csak ült tovább a fejét saját kézfejével hűtve. Végül bekötötte mindkettejüket és visszacsorgott a forgalomba. Bella lerúgta a cipőjét,a lábait felhúzta magához és a fejét a hideg ablaküvegnek döntötte. A hűvöstől mindjárt lenyugodott háborgó gyomra,s nem kellett hozzá sok,hogy el is aludjon.
Jaspernek teljesen elveszett az időérzéke. Nem kellett még a vezetésre sem koncentrálnia,rutinból suhant az autóval. Nem lesz ez így jó,gondolta és Bellára pislantott. Lehet,hogy most nyugodtan alszik,de ki tudja mikor kezd megint rókázni. Ha mindent kiad,amit megeszik,teljesen le fog gyengülni. Kórházba nem viheti névtelenül,ha viszont megadják a kilétüket,a Volturi azonnal rájuk talál. És lehet,hogy már Charlie - nak is feltűnt,hogy csapot - papot otthagyva eltűnt a teljes család. Az az ember túlságosan szereti a lányát ahhoz,hogy ezt szó nélkül elnézze. Már minimum az államban keresik őket,ha nem az egész országban. Nekik viszont rohadtul nem kell a rendőrség is a nyakukba!
Ráadásul rettentően hiányzott neki a családja. A fájdalom,ami mardosta a mellkasát... Ez a kis törékeny ember talán keményebb,mint valaha is gondolta. Túlélni ezt ép ésszel... Még neki is sok. Bella viszont egyszer már képes volt rá. Hogy tudta? Ezt lehetetlenség! Mintha a lelkéből téptek volna ki egy darabot. Egy jó nagy darabot. Hol van Alice? Az ő kis manóját láthatja még valaha? Vagy ennyi volt? Ez a büntetése,amiért annyi embert megölt? Elveszik léte egyetlen értelmét,hogy örök szenvedésben éljen tovább? Hagynia kellett volna,hogy a volturis megölje. Kevesebb fájdalommal járt volna.
De mégis miket gondol?! Mi lett volna Bellával,ha őt megölik? Most igazán nem hagyhatja magára. Lehet,hogy nem Alice,de attól még felelősséggel tartozik iránta!
Bella még mindig mozdulatlanul aludt,az eső kopogása sem zavarta.
Álmában abban az erdőben járt,ahol rájuk támadtak pár napja. Futott,de egyáltalán nem menekült. Sokkal inkább keresgélt. Csak fogalma sem volt,mi után. Sokadszori látásra most már megismerte a környéket. Körbe - körbe járt. Megtorpant és körbenézett. Gyerekkacaj ütötte meg a fülét,megfordult,de nem látott semmit. Elindult a hang irányába,de az megint máshol csendült fel. Tanácstalanul forgott körbe - körbe. A tehetetlenség könnyei szánkáztak az arcán. Fáradtan rogyott le az avarba,átkarolta a térdeit,arcát rájuk fektette.
Egy kisfiú kukucskált ki az egyik fatörzs mögül. Smaragdzöld szemeivel kíváncsian figyelte Bellát. Kinyújtotta felé a kis kezecskéjét,mire Bella felállt,hogy magához ölelje. De a pici elfordult és kacagva futásnak eredt.
- Várj!
A lány utána indult,de a kisfiú már nem volt ott. Azonban az erdőt felváltotta a la pushi part,a robajló tenger. A fiúk önfeledten játszottak a kis Claire-rel a vizes homokban. A kislány rajongással figyelte a játszópajtásait.
- Egy rakás gyerek,nem több - csóválta a fejét Emily. Bella nevetett.
- Te meg a bosszús mama,hogy már megint tiszta kosz mindegyik.
- Na majd megkérdezlek pár év múlva - öltötte rá a nyelvét.
Nevetve ereszkedtek a padra. Bellának már nagyon fájt a háta. A pocakját simogatva fészkelődött kényelmes pózba. Alig várta,hogy a picit a karjaiban tarthassa. Vágyott a gyermeke érintésére,a semmihez sem fogható babaillatra. A pici megmozdult,Bella pedig a dudort cirógatta,ami valószínűleg egy kis ököl volt.
